Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötezer eurós kártérítést kaphat két diák, mert jogtalanul vonták le a magaviseleti jegyüket

Ötezer eurós kártérítést kaphat két diák, mert jogtalanul vonták le a magaviseleti jegyüket Románia

Példátlan helyzet állt elő Konstanca megyében. Egy cernavodăi középiskolát arra kötelez a bíróság, hogy fizessen kártérítést két diáknak, mert tévesen alkalmazott egy büntetést. A tanári kar 2019-ben úgy döntött, hogy levonja két gyermek magaviseleti jegyét, és ehhez csak az osztálytanácsnak lett volna joga.

Hirdetés
Hirdetés

A Konstanca megyei bírák úgy döntöttek, hogy a cernavodăi Axiopolis középiskolának tízezer eurót, diákonként ötezer eurót kell fizetnie kártérítésként, amiért 2019-ben jogtalanul csökkentették az osztályzatukat.

Az iskola fellebbezett az ítélet ellen, amelyet a konstancai fellebbviteli bíróság fog tárgyalni.

A bíróság érvelése szerint a magatartásért kapott jegyek csökkentéséről az osztálytanácsnak kellett volna döntenie, nem pedig a tanári karnak, ahogyan az történt. Ez utóbbi szerepe csak a döntés jóváhagyása, a cernavodăi líceum vezetősége pedig nem javította ki az osztályzatokat.

A helyzet azután alakult ki, hogy a fiatalok, akik jelenleg a iași-i, illetve a bukaresti műszaki egyetem hallgatói, 8-as és 7-es osztályzatot kaptak magaviseletből egy spanyolországi Erasmus szakmai gyakorlat után. Konfliktusba kerültek az ottani tanáraikkal, mert állításuk szerint a szállás és az étkezés feltételei nem feleltek meg az előzetes megállapodásnak. Azzal is megvádolták őket, hogy dohányoztak és alkoholt fogyasztottak, Romániába érkezésük után pedig azzal gyanúsították őket, hogy elloptak egy televíziót.

Az alacsonyabb magaviseleti jegy megakadályozta volna őket abban, hogy a robotika területén rangos egyetemekre jelentkezzenek, ezért beperelték az iskolát.

A bírósági döntés nem jogerős, az iskola jogi képviselete fellebbezést nyújtott be.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. február 23., 16:48
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az illető osztályban tanító tanár szavaz, de Constantán lehet a tantestületi gyűlésről szerre nem rakták ki a többi tanárt is és a bűnöző jógász, mert ilyenek a védőügyvédek, fogást kaptak a tanári karon! Ezért lett minden osztálybak külön füzete😆😂🤣 Nevetséges ország!!!! Ivott, cigizett, lopott és „azzal vádolták”…..hahaha