Felhívás!

Őrizetbe vettek két rendőrt a Piteşti-en földre tepert férfi halálának ügyében

Őrizetbe vettek két rendőrt a Piteşti-en földre tepert férfi halálának ügyében Románia

Két rendőrt őrizetbe vettek vasárnap a Piteşti-en történt, egy ember halálával végződő hatósági evakuálás kapcsán.

Marius Ştefan, az Argeş megyei törvényszéki ügyészség főügyésze vasárnap este közölte, hogy 24 órára őrizetbe vettek két rendőrt, akik ellen visszaélés és halált okozó testi bántalmazás miatt folyik nyomozás.

A boncolás eredményeinek ismeretében az ügyészség megváltoztatta a vizsgált bűncselekmény besorolását gondatlanságból elkövetett emberölésről halált okozó testi bántalmazásra, amelyért 6-tól 12 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Az ügyészek meghallgatták a tanúkat, megnézték a történteket rögzítő felvételeket is.

Vasárnap délelőtt sajtótájékoztatón közölte a boncolást végző törvényszéki orvos, hogy a férfi erőszakos halált halt. “Szeretnénk ismertetni a boncolás előzetes eredményeit (…) Megállapítottuk, hogy a halál erőszakos volt, politrauma következtében állt be, a halál közvetlen oka pedig a nyak és a mellkas lágy részeinek összenyomódása által előidézett fulladás volt ” – mondta Dan Manu, aki azt is közölte, hogy az áldozat véralkoholszintje meghaladta a 2 ezreléket. A boncolás során koponya- és agyi sérüléseket is megállapítottak, amelyeket esés, de ütés is okozhatott.

Az eset pénteken történt Piteşti-en. Az Argeş megyei rendőr-főkapitányság aznapi tájékoztatása szerint tűz ütött ki egy teraszhelyiségben, a rendőröknek pedig ki kellett menekíteniük a férfit, mert veszélyben volt.

Florian Popa, az Argeş megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a rendőrök minimális erőt vetettek be a férfi eltávolításához, nem bilincselték meg, csak felszólították, hogy távozzon a teraszról, de a férfi ellenszegült mind a rendőröknek, mind a körülötte lévő embereknek. Amikor a rendőrök ártalmatlanították, rosszul lett, ezért orvosi segítséget hívtak, a férfinak azonban leállt a szíve és a légzése, és meghalt. Utóbb kiderült, hogy többfajta gyógyszer volt nála.

FRISSÍTÉS: Előzetes letartóztatásba helyezték a két rendőrt

Az Argeş megyei törvényszék hétfőn letartóztatási parancsot adott ki annak a két piteşti-i rendőrnek a nevére, akiket vasárnap őrizetbe vettek visszaélés és halált okozó testi bántalmazás miatt, miután meghalt egy férfi, akit a szóban forgó két rendőr próbált meg eltávolítani tűzeset miatt egy vendéglő teraszáról.

A törvényszék helyt adott az ügyészek kérésének, és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a két rendőrt. A döntés nem végleges, megtámadható a piteşti-i táblabíróságnál.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások