Felhívás!

Orban: harminc százalékkal csökkent a pártok finanszírozására fordított összeg

Orban: harminc százalékkal csökkent a pártok finanszírozására fordított összeg Románia

Ludovic Orban miniszterelnök azt nyilatkozta szerda esti brüsszeli sajtóértekezletén, hogy a költségvetési törvénybe bevittek egy módosítást, amelynek értelmében harminc százalékkal csökkent a pártok finanszírozására fordított összeg.

“Nem tudom pontosan, hogyan oszlik el a pénz (…), de fontos az, hogy összességében harminc százalékkal kisebb a politikai pártok finanszírozására fordított az összeg” – hangsúlyozta Orban.

Hozzátette: nincs tudomása arról, hogy a módosítás következtében több pénzhez jut-e a Victor Ponta által vezetett Pro Románia párt.

Az Expert Forum jelezte szerdai közleményében, hogy az idei év költségvetése alapján a pártok a 2020. január elsején regisztrált képviselői létszám alapján, nem pedig a megszerzett szavazatok számának megfelelően kapják a támogatást.

Az Expert Forum azt írja, értékeli, hogy 181 millió lejre csökkent az idei támogatási plafon, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az idei államháztartási törvény azt is előírja: a pártok idén a 2020. január elsején regisztrált képviselői létszám alapján, nem pedig a helyhatósági és parlamenti választások alkalmával megszerzett szavazatok számának megfelelően kapják a támogatást, ahogy azt a pártfinanszírozást szabályozó 2006/334-es törvény leszögezte. Az Expert Forum kéri a jogszabály ezen kitételének eltörlését.

A civil szervezet szerint az erre vonatkozó jogszabály-módosításokat nem az államháztartási törvényen, hanem a kimondottan ezt a kérdést szabályozó törvényen belül kell meghozni, de csak egy közvita után. A kifogásolt módosítás az Expert Forum szerint politikai alku eredményeképpen került be a törvényszövegbe, és fő haszonélvezője a Pro Románia párt. A módosítás kihatással lehet a választásokra – teszi hozzá a civil szervezet, amely szerint a rendelkezés az átláthatóság hiányát eredményezi, ráadásul választási évben.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások