Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

November 21-én rajtol el a háztartási gépek roncsprogramjának újabb kiadása

November 21-én rajtol el a háztartási gépek roncsprogramjának újabb kiadása Románia

November 21-én, hétfőn 10 órakor rajtol el a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, 50 millió lejes költségvetéssel – tájékoztatott szerdán a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).

Az AFM közleményében emlékeztetett, a program bármely szakaszában való részvétel előfeltétele egy felhasználói fiók létrehozása az erre a célra létesített internetes felületen. Azok, akik már létrehoztak egy fiókot a program korábbi kiadásaiban, továbbra is használhatják azt.

Új felhasználói fiókokat november 21-étől 25-éig lehet létrehozni, ezt követően a program első szakaszában (december 5-9. között vagy a keret kimerüléséig) mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni, a második szakaszban (december 12-16. között vagy a keret kimerüléséig) laptopokra és táblagépekre, a harmadik szakaszban (december 19-23. vagy a keret kimerüléséig) légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet vouchereket igényelni.

Az első szakasz költségvetése 25 millió lej, a második szakaszra 10 millió lejt, a harmadikra 15 millió lejt szánnak.

A mosógépek és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztószekrények és -ládák, ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel, a porszívók beszerzését 200 lejjel támogatják a program keretében, laptopokra 500 lejes, táblagépekre 300 lejes voucher igényelhető.

Az értékjegy névre szóló és nem ruházható át más személyre, csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították. A lefoglalt értékjegyeket az érvényesítéstől számított hét napon belül be kell váltani. Azok a regisztráltak, akik a program első kiadásában lefoglalt értékjegyet nem használták fel, ebben az évben már nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre.

A háztartási gépek roncsprogramjában részt vevő kereskedők jegyzéke hamarosan elérhető lesz a www.afm.ro honlapon – közölte az AFM.

forrás: Agerpres

fotó: Mónus Márton/MTI

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük