Nagy-Magyarország nem, Nagy-Románia igen

A minap bejelentette megalakulását és megkezdte tevékenységét a Nagy-Románia Európában (RME) elnevezésű mozgalom. A szervezet céljai között szerepel a “Prut menti két testvérállam” egyesítése, valamint a külhoni románok jogvédelme, érdekeik képviselete, függetlenül attól, hogy Romániában vagy más államokban tartózkodnak. Az RME aktivistái olyan intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek révén a külföldön dolgozó román állampolgárok hazatérhetnek szülőhazájukba (új munkahelyek, béremelések stb.).

A mozgalom egyik alapítója és szószólója a Bákó megyei George Simion, aki 2019. június 6-án az úzvölgyi katonatemető bejáratánál imádkozó, békésen élő láncot alkotó magyarokkal szembeni barbár támadás a korábbi lázító cselekedeteivel és nyilatkozataival előkészítette. Ő volt az, aki néhány nappal korábban – hazug módon – atrocitásokkal vádolta a katonatemetőt gondozó magyarokat. A Nagy- Románia Európában mozgalom terve az, hogy pártként is bejegyeztesse magát, részt vegyen a romániai választásokon.

A szándéknyilatkozatokból ítélve egyértelmű és természetszerű, hogy a mozgalom más államok területén is aktív lenne, beleértve a Moldovai Köztársaságot. Eközben viszont zaklatásra, ügyészségi eljárásra, büntetőperre számíthat bárki, aki a Nagy-Magyarország eszméit hirdeti Erdélyben és Romániában. A Nagy-Magyarország Európában nevű szervezet szabad léte, tevékenysége, pártként való bejegyeztetése teljességgel kizárt Romániában. De említhetjük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szervezetével szembeni román hatósági hadjáratokat is.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.