Felhívás!

Moldvai fura per

Moldvai fura per Románia

B. M. Zamfir jászvásári ügyvéd bírósági úton követel kártérítést a Román Lottótársaságtól (Loteria Română), azazhogy valójában azt kéri, adják ki neki a 49/6-os állami lottójáték 2017. február 26-i főnyereményét. Az összeg pontosan 2 185 420 lej, és annak idején “report” címen szerepelt a lottótársaság hivatalos honlapján, vagyis aznap nem volt telitalálatos, és a halmozott főnyeremény átment a következő húzásra.

Az ügyvéd a periratában azt állítja, övé lett volna a 2017. február 26-i főnyeremény, ha az egyik jászvásári lottóüzlet szolgálatosa nem utasítja el a sorsjegyének érvényesítését. Az ügyvéd állítólag az említett napon 15 óra 50 perckor érkezett az üzletbe, és a szolgálatos hölgy azt mondta, az internetes jegyérvényesítő hálózat nem működik, 16 órakor záróra, ezért nem tudja kiszolgálni, illetve a szelvényét nem tudja a géppel érvényesíteni, a rendszerbe bejuttatni. Az ügyvéd most, 3 év teltén azt állítja, ha a számítógépes hálózat egy ideig valójában leblokkolt, az ügyfélfogadást annyi idővel meg kellett volna hosszabbítani. Vagy pedig a szolgálatosnak kötelessége lett volna tíz percig folyamatosan próbálgatni az érvényesítést, ám ez nem történt meg, a hölgy elutasítóan viselkedett, állítja az ügyvéd.

Sajtókommentárok szerint az ügyvéd folyamodványának halványak a sikerei, noha léteznek érvek is a kártérítés elnyeréséhez. Alapfeltétel lenne viszont néhány komoly bizonyíték, például az, hogy az ügyvéd sorsjegyén tényleg két és fél órával későbbi nyertes számok voltak-e bejelölve az elutasítás pillanatában, és az elutasítás valóban 16 óra előtt 10 perccel – tehát jegyvásárlási program idején – történt-e. (bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.