Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Maszkban emlékeztek meg a kivégzett tábornokokról Aradon

Maszkban emlékeztek meg a kivégzett tábornokokról Aradon Románia

Járványellenes intézkedések mellett emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc 172 évvel ezelőtt kivégzett tábornokairól Aradon. A városban szerdára meghaladta a hét ezreléket fertőzöttségi ráta, ami azt jelenti, hogy ezer lakosból több mint heten fertőződtek meg az elmúlt két hétben. A résztvevőknek a beltéri és szabadtéri rendezvényeken is maszkot kellett viselniük.

Hirdetés
Hirdetés

A minorita templomban tartott szentmisén Kovács Gergely érsek szentbeszédében elmondta: egyházi gyakorlatban a hitükért meghalt keresztényeket tekintik vértanúknak. Aradon azonban a nemzet vértanúiról beszélünk. Ők nem a hitükért, hanem a magyar szabadságért áldozták életüket. Többségük nem magyarnak született, de felesküdött Magyarországra, és az adott szavához a végsőkig hűséges maradt.

„Mi érezzük ma ennek a magatartásnak a súlyát. (.) Tudunk az utolsókig ragaszkodni egy meggyőződéshez, az adott szóhoz” – tette fel a kérdést. Az érsek a szertartás végén azért könyörgött, hogy az aradi hősöknek méltó utódnemzete legyünk.

A Megbékélés parkjában, a Szabadság szoborcsoport mellett tartott beszédében Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja kijelentette: az 1948-ban kialakított törvényi keretek ma is érvényesek és korszerűek.

Az aradi tizenhármak és az első magyar miniszterelnök vértanúsága a főkonzul szerint azt üzeni a jövendő magyarjainak, hogy az áldozatként hullatott vérből mindig új élet sarjad.

„Nem engedhetünk a 48-ból mert korszerűen gondolkodunk a jelen folyamatairól és a jövőnkről, hűen 1848-49 haladó szellemiségéhez. Nem engedünk szabadságunknak, független államiságunknak és nemzetünk polgárosodásának eszméjéből” – fogalmazott a főkonzul.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára arra emlékeztetett, hogy a szövetség számára Arad nemcsak a vértanúk példáját, hanem a Szabadság-szoborcsoport kiszabadításának és újbóli felállításának a küzdelmét is jelentette.

„Küzdeni kell a jogainkért, a szabadságért, a szabadabb, tehát jobb életért. Itt a régióban, magyarként és erdélyiként is” – jelentette ki. Megemlítette: most nem egy elnyomó hatalom, hanem egy vírus áll a szabadság útjában. Arra biztatta a jelenlevőket, hogy oltassák be magukat. A politikus arra is kitért, hogy az RMDSZ négy évi kormányzásra készült, és a jelenlegi romániai zavaros belpolitikában a szövetség az egyedüli biztos pont a közösség számára.

Călin Bibarț, Arad polgármestere gratulált a magyarságnak, amiért évről évre megemlékeznek a hőseikről. Hozzátette: a tábornokok a szabadság és a méltóság ideáljáért áldozták fel az életüket, és a nemzet szeretete állt az ideáljaik mögött.

Az estébe hajló aradi megemlékezés koszorúzással zárult.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás