Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Más szövetségest kereshet az ALDE, ha a kormánykoalíció nem állít közös államfőjelöltet

Más szövetségest kereshet az ALDE, ha a kormánykoalíció nem állít közös államfőjelöltet Románia

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nem zárja ki egy másik választási szövetség létrehozását, amennyiben jelenlegi koalíciós partnerükkel, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) nem tudnak megegyezni, hogy közös jelöltet indítsanak az államelnök-választáson – nyilatkozta Călin Popescu-Tăriceanu.

Hirdetés
Hirdetés

Az ALDE elnöke az Antena 3 televízió műsorában azt mondta, ha a két kormánypárt külön jelölteket indít a novemberi választáson, „nagyon nagy a kockázata” annak, hogy egyikük sem jut be a második fordulóba. Emellett ha saját jelöltjei lesznek a két alakulatnak, a választási kampány során adódhatnak feszült helyzetek, ami a koalíció rovására menne – véli Călin Popescu-Tăriceanu, aki nem tartja kizártnak, hogy pártja ez esetben választási szövetségre lépjen a Victor Ponta vezette Pro Romániával.

A kisebbik kormánypárt elnöke megerősítette, hogy tárgyalt kollégáival esetleges jelöléséről, amelyet – állítása szerint – a Szociáldemokrata Pártból is többen szorgalmaznak, de „minél szélesebb körű támogatásra” lenne szüksége.

„Láttam a közvélemény-kutatások eredményeit (…), és úgy vélem, hogy egy közös jelöltnek minden esélye meglenne arra, hogy sikerrel felvegye a harcot a jelenlegi államfővel. Ha nem sikerül megegyeznünk a PSD-vel a közös jelöltről, július 22-e után meglátjuk, milyen összetételű választási szövetséget hozunk létre annak érdekében, hogy esélyes jelöltet állíthassunk” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy felbomolhat-e a koalíció, amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni a PSD-vel, Tăriceanu kitérő választ adott.

„Én mindig tisztelettel és elismeréssel viszonyulok a politikai partnereinkhez (…), a büszkeségen túlmenően azonban politikai pragmatizmusra, politikai realizmusra van szükség, számba kell venni az esetleges jelöltek esélyeit (…), ebből kell hogy kiinduljon a vizsgálat is, és a döntés is” – mondta.

Javaslatot tesznek Meleșcanu leváltására

Tăriceanu bejelentette, pártja javaslatot tesz hétfőn Teodor Meleşcanu külügyminiszter leváltására. Szerinte Meleşcanu rossz megítélése kihat a munkájára.

A kisebbik kormánypárt elnöke rámutatott, személy szerint nagyra becsüli Teodor Meleşcanut, akivel több éven át dolgozott együtt, és már tárgyalt vele erről a témáról. „Mindketten tudjuk, milyen nehéz felvenni a harcot a közmegítélés ellen” – fogalmazott. Hozzátette, van már néhány javaslat arra vonatkozóan, hogy kit jelöljön az alakulat Meleşcanu helyére, a jelölt személyéről szintén a párt vezetőtestületének hétfői ülésén születik döntés.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük