Már “csak” háromszáz iskolának van udvari mellékhelyisége

Már “csak” háromszáz iskolának van udvari mellékhelyisége Románia

A 2017-ben jegyzett 2300-ról idénre 300-ra csökkent azoknak az iskoláknak a száma, amelyeknél az épületen kívül van a mellékhelyiség – mondta szombaton Daniel Breaz ügyvivő oktatási miniszter.

Az iskolai infrastruktúráról beszélve a tárcavezető rámutatott, egy régi és sokat vitatott probléma megoldódni látszik, hiszen míg két évvel ezelőtt mintegy 2300 olyan iskola volt az országban, amelynek az udvarán volt a mellékhelyiség, az idei iskolakezdésre ez a szám 300-ra csökkent.

Az ügyvivő miniszter szerint ugyanakkor az összesen mintegy 28.000 iskolaépület közül négyezernek nincs tűzvédelmi engedélye. Sok esetben azonban ez objektív okokra vezethető vissza – tette hozzá, példaként említve a bukaresti Gheorghe Lazăr Főgimnáziumot, amelynek épületében 160 éve iskola működik, az intézmény azonban nem kapja meg a tűzvédelmi engedélyt, mert nem teljesít egy feltételt: nincs meg a megszabott legalább 4 méteres távolság a kerítés és az épület között. “Amennyiben ez a feltétel továbbra is megmarad, az iskola soha nem fogja megkapni az engedélyt” – magyarázta Breaz.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 9., 8:58
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha egy liberális kormány csökkentette volna a budinélküli iskolák számát 2300- ról 300- ra mindössze 2 év alatt, a média óriási sikerről beszélne.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 10., 13:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Akkor idézem:
    “Az edupedu.ro oktatási ügyekkel foglalkozó portál kérdésére ugyanis a belügyminisztérium még szeptember 2-án azt a választ adta, hogy a kezdődő tanév előtt 1176 olyan iskolát tartanak nyilván, ahol a vécé az udvaron van. Az edupedu az oktatási minisztériumot is megkérdezte, amely nem a Daniel Breaz ügyvivő miniszer által mondott adatokat támasztotta alá, hanem a belügyminisztérium közleményét.”

    A 300-at biztos a spártaiak miatt mondta.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 10., 18:21
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A belügyi jelentésből 300 – nak nincsen fedele, vagy ajtója, a feladatnak nem felel meg. (Olyan is van, amelyik két rekeszes. Gyakorlatilag használhatatlan.)