Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lóval a lakásban mulatoztak

Lóval a lakásban mulatoztak Románia

Közel 22 ezer lejes bírságot kapott nyolc személy, akik az ebédlőasztalnál egy lóval filmezték le magukat. A Călărași megyei férfiak élőben közvetítettek a Facebookon, és a felvétel hamarosan vírusként kezdett terjedni, így jutott el a hatóságokhoz is.

Hirdetés
Hirdetés

A felvételeken látható, ahogy a mulatozók alkoholt fogyasztanak és manelet hallgatnak. Az egyik férfi egy cipóval eteti a lovat, egy társa pedig megpróbálja a vállára venni az állatot, de ráesik az asztalra, onnan a padlóra, végül pedig a lovat is magára rántja.

Miután több poharat és berendezési tárgyat összetörnek, a férfiak káromkodni kezdenek, és leállíttatják az élő közvetítést.

A Călărași megyei rendőrök sajtóközleményben közölték, hogy az állatot nem bántalmazták, és nem bántak vele rosszul.

„A médiában megjelent felvételekkel kapcsolatban, amelyeken egy ló látható egy szobában, ahol több ember alkoholt fogyasztott és mulatós zenét hallgatott, a következőket közöljük: a Călărași megyei rendőr-főkapitányság hivatalból végeztek ellenőrzést az állatvédelmi törvények megsértése és a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt intézkedések be nem tartása miatt” – közölték a hatóságok.

A rendőrök azonosították a mulatságon részt vevő férfiakat. Nyolc 25 és 46 év közötti férfiról van szó, akik a Călărași megyei Nana községből származnak.

Az 2020/55-ös törvény alapján nyolc bírságot szabtak ki, összesen 21.500 lej értékben.

„Ami a videón látható állatot illeti, azt a jelenlévők nem vetették alá agressziónak vagy más bántalmazásnak, az egyik férfi vakmerő tettét követően pedig, amikor megpróbálta a lovat a vállára emelni, megemlítjük, hogy sem a ló, sem a férfi nem szenvedett sérülést, és ez a cselekmény nem sértett semmilyen állatvédelmi szabályt” – közölte a rendőrség.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások