Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Leváltották Adrian Streinu-Cercelt az egészségügyi minisztérium járványügyi bizottságának éléről

Leváltották Adrian Streinu-Cercelt az egészségügyi minisztérium járványügyi bizottságának éléről Románia

Leváltották az egészségügyi minisztérium koronavírus-járvánnyal foglalkozó tudományos tanácsadó testületének éléről Adrian Streinu-Cercel főorvost, aki azt javasolta, hogy a kijárási tilalom feloldása után emeljék ki családjaikból és szigeteljék el teljes mértékben a 65 évnél idősebbeket.

Hirdetés
Hirdetés

 A döntést Nelu Tătaru egészségügyi miniszter jelentette be csütörtökön. Az infektológus szakorvos a bukaresti Matei Balș járványtani intézet igazgatója immár 19 éve. A hét elején a román sajtó bemutatta azt a tervet, amelyet a főorvos által vezetett intézet készített. Ebben szigorú intézkedéseket írt elő a veszélyeztetett csoportok számára a rendkívüli állapot feloldása után is. Azt javasolta, hogy a 65 évnél idősebb személyeket teljes mértékben zárják el három-négy hónapra a társadalomtól, akárcsak a krónikus betegeket. A 40 és 60 év közöttieket is a veszélyeztetettek közé sorolta, az ő esetükben azt javasolta, hogy csak azok menjenek dolgozni, akiknek feltétlenül szükséges. A tervezet szerint az államnak fel kellene függesztenie ebben az időszakban az adók behajtását.

A tervezetet élesen bírálta Klaus Johannis államelnök, aki leszögezte, szó sem lehet arról, hogy a 65 év felettieket karanténba zárják. „Ez elfogadhatatlan. Szabad országban élünk, semmi esetre sem hozunk ilyen önkényuralmi intézkedéseket. Az idősek legyenek nyugodtak: senki sem fogja elhurcolni őket otthonaikból, senki sem fogja karanténba zárni, embertelen dolgokra kötelezni őket” – mondta Johannis, igyekezve megnyugtatni az érintett korosztályt.

A tervezetet Ludovic Orban miniszterelnök is élesen bírálta „bizarr ostobaságnak” nevezve azt. A kormányfő csütörtökön üdvözölte a főorvos leváltását, úgy vélte, hogy hamarabb is léphetett volna az egészségügyi minisztérium. Egyébként Nelu Tătaru egészségügyi miniszter is első perctől kezdve ellenezte Streinu-Cercel tervezetét.

A főorvos a koronavírus-járvány idején többször megosztotta a társadalmat állásfoglalásaival, például február végén, amikor a vírus megjelent Romániában, kijelentette, hogy az új koronavírus kórokozója tízszer gyengébb, mint a szokásos influenzavírus.

Streinu-Cercel helyére Dr. Adriana Pistolt nevezték ki, aki Közegészségügyi Igazgatóság keretében működő fertőző betegségek megfigyelésének és ellenőrzésének központját vezeti.

A bizottság alelnöke Alexandru Rafila maradt.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások