Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondott az egészségügyi miniszter

Lemondott az egészségügyi miniszter Románia

Lemondott tisztségéről Victor Costache egészségügyi miniszter – jelentette be csütörtökön Ludovic Orban kormányfő.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszter távozását Ludovic Orban kormányfő jelentette be, hozzátéve, hogy Costache „személyes és szakmai okokra” hivatkozva jelentette be távozását. A román média tudni véli, hogy Costachét valójában a kormányfő mondatta le meggondolatlan nyilatkozatai és a váláság kezelésében megmutatkozott hiányosságok miatt.

„Tudomásul vettem a lemondását és továbbítom Johannis elnöknek” – közölte Orban, hozzátéve, csaknem öt hónapon át dolgozott Costachéval, számos fontos döntést hoztak meg együtt. „Sajnálom a lemondását, ugyanakkor azonban megértem azt, köszönöm neki az eddigi jó együttműködést” – fogalmazott.

Costache előző nap még Bukarest teljes lakosságának tesztelésére vonatkozó terveiről nyilatkozott az Adevărul portálnak. Elmondta: a dél-koreaihoz hasonló „innovatív” pilótaprogram keretében házról házra járva fognak mindenkit tesztelni a fővárosban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövő hét elejéig az ehhez szükséges legalább kétmillió, később pedig a tömeges tesztelés folytatására is elegendő mintegy ötmillió teszt érkezik az országba.

A bejelentés indulatos közvitát váltott ki a médiában: több megszólaltatott szakember szerint sürgősebb lenne az első vonalban harcoló egészségügyi személyzet védelme, hiszen Romániában szerdáig már több mint száz egészségügyi dolgozónál mutatták ki a koronavírust, és számos kórházi részleget kényszerültek karantén alá helyezni. A kórházi fertőzések jelentős része annak tulajdonítható, hogy egy-egy, más okokból beutalt betegről napokkal később derült ki, hogy koronavírussal is fertőzött.

Costachénak egyebek között azt rótták fel, hogy nem szervezte meg idejében a – nem járványkórházban dolgozó – orvosok ellátását megfelelő védőfelszerelésekkel. Egyebek mellett ennek tulajdonítják, hogy a „Románia Lombardiájának” nevezett Suceaván a több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató megyei kórházban alakult ki az ország legnagyobb fertőző góca. A Kínából kiindult Covid-19-ben csütörtök reggelig elhunyt 17 áldozat közül 7 innen került ki, a vírus romániai megjelenése óta eltelt egy hónapban megfertőződött mintegy ezer ember közül 200 is a suceavai megyei kórház alkalmazottja vagy páciense volt.

A miniszterelnök szerint Costache lemondásával nem változnak a prioritások: a tárca egyik legsürgősebb feladata lesz továbbra is a kórházak és az orvosi személyzet ellátása megfelelő védőfelszereléssel.

Orban rámutatott: a bukaresti kormány a közegészségügyi intézetek megerősítésére és a járványügyi nyomozások gyorsítására fog a továbbiakban összpontosítani.

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy ideiglenes jelleggel Nelu Tătaru államtitkárt bízza meg az egészségügyi minisztérium vezetésével.

„Az államtitkár a tárca csapatának tagja, a koronavírus elleni küzdelem első vonalában harcol. Nagyon jól ismeri az eljárásokat, a teljes intézkedéstervet. Jelenleg Suceaván tartózkodik, de felhívtam, tájékoztattam a szándékomról, miszerint javasolni fogom az egészségügyi miniszteri tisztségbe, így visszatér Bukarestbe, és megbeszéljük a részleteket” – mondta Orban.

(Agerpres/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 26., 10:01
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ez is aztan a megfelelo idopontot valasztotta! Elkapta a virust, lelkiismeretfurdalasai vannak, vagy megsertodott? Tul nagy a feladat, dolgozni kell? Annyira gyenge a felszereltsege az orszagnak a jarvany ellen, hogy nem vallalja a nevet ehhez a kuzdelemhez? Kivancsi vagyok, hogy mi kesztethet egy egeszsegugyi minisztert lemondasra vilagjarvany kellos kozepen.

  • User
    Dátum: 2020. március 26., 10:31
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Most mar lathatjatok azt amit mostanaig a vaksagotok nem engedett latni. Azt, hogy milyen szaremberek vezetik ezt az orszagot mar tobb mint 30 esztendeje. Ha majd a haboru is kitor, akkor a hadugyminiszter is ezt fogja tenni ?! Lemond ?

    • User
      Dátum: 2020. március 26., 12:45
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Inkompetensek vezetik az orszagot. Lemondas helyett megtehette volna, hogy kiall a nyilvanossag ele, azzal hogy tevedtem, nem tudjuk egesz Bukarestet tesztelni, hibaztam, mert meg vilagjarvanyban nem volt reszem. Mikor az orszag nincs bajban, szep gesztus a lemondas a hibakert, de ilyenkor a helytallas tobbet er. Osszeszoritja a fogat, kiall a nyilvanossag ele, hogy hibat kovettem el, de folytatom a kuzdelmet. Nem ezt vallalta miniszterkent?