Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Külügyminiszter: Románia elfogadhatatlannak tartja Navalnij letartóztatását

Külügyminiszter: Románia elfogadhatatlannak tartja Navalnij letartóztatását Románia

Bogdan Aurescu román külügyminiszter hétfőn felidézte, hogy Románia elítéli az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij letartóztatását.

Hirdetés
Hirdetés

A román diplomácia vezetője Brüsszelben vesz részt az Európai Unió külügyminisztereinek találkozóján.

Az ülés előtt Aurescu úgy nyilatkozott: hivatali kollégái előtt meg fogja erősíteni, hogy Románia elítéli és antidemokratikusnak, elfogadhatatlannak tartja Navalnij letartóztatását.

A külügyminiszter szerint a megbeszélésen fontolóra veszik egy szankció elfogadását is ez ügyben.

„A hétvégén láthattuk, hogy számos oroszországi városban agresszíven lépnek fel a tüntetőkkel szemben. A gyülekezési szabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető, megsemmisíthetetlen emberi jog, és ezeket tiszteletben kell tartani” – jelentette ki.

Az EU külügyminisztereinek tanácskozásán az EU partnereinek szánt oltásokról is szó lesz.

„Románia teljes mértékben támogatja egy olyan mechanizmus elfogadását, amely a nyugat-balkáni országokat, valamint a Keleti Partnerség államait segíti oly módon, hogy azok is részesüljenek az Európai Unió által biztosított oltásokból. Úgy gondolom, hogy ez egy fontos kezdeményezés, mert az EU nem lehet biztonságos és egészséges, ha az Európai Unió szomszédjai nem biztonságosak és egészségesek” – fogalmazott Bogdan Aurescu.

A külügyminiszter kijelentette: továbbra is támogatni fogja a transzatlanti partnerség megerősítését, mivel az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közösséget alkot mind az értékrend, mind a biztonsági kihívások terén.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 25., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Hát a vége megint egy benyalintás volt…de ezt már megszoktuk.Alig több mint 30 éve még a nagy szocialista tábor volt a nagymenő ,jöttek a bányászjárások,az akkori ellenzék eltiprása,Iliescu ‘eredeti demokráciája’.Nem kéne inkább az ukránoknak beszólni ,mert bizony volna miért,de ugye oda nem lehet, mert Joe bácsi haragra gerjed,mert ott bizony minden rendben van.

  • User
    Dátum: 2021. január 25., 16:56
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Aranyosi úr!Moszkva már beszólt az amcsiknak ,hogy beavatkozik a belügyeibe…te is elrikkantottad magad mint a rigó ,aztán átrepülsz egy másik ágra vagy a setét erdőbe.Mindjárt kaptok egy kis orosz sampont a fejetekre EU -s-tól mindenestül.

  • User
    Dátum: 2021. január 25., 17:11
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Inkább azzal foglalkozna,hogy Ukrajnában betiltották a román /és még néhányat/nyelv használatát mint regionális nyelvet.Lehet hogy utánozni fogják őket ebben,azért nem tiltakoznak?