Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kihirdette az államfő a költségvetési törvényt

Kihirdette az államfő a költségvetési törvényt Románia

Kihirdette pénteken Klaus Johannis államfő a 2019-es költségvetésről szóló törvényt – közölte az Államelnöki Hivatal.

A parlament éppen egy hónappal ezelőtt, február 15-én fogadta el az idei költségvetés, illetve a társadalombiztosítási költségvetés törvényét, majd elküldte az államfőnek kihirdetésre.

Egy héttel később az elnök közölte, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon az idei büdzsét, valamint a költségvetési keretben meghatározott mutatók felső határát megszabó jogszabályt is. Akkor azt mondta, a költségvetés amellett, hogy megkésett, nem reális, túlbecsült adatokra alapoz.

Március 6-án a taláros testület elutasította Johannis óvását, és alkotmányosnak ítélte a költségvetést. Az államfő még aznap bejelentette, hogy visszaküldi a törvényt a parlamentnek újbóli megfontolásra.

„Az üzenet egyszerű: készítsenek egy egészséges költségvetést! Itt az alkalom a parlament számára, hogy mielőbb végezze el a szükséges javításokat, hogy a büdzsé valóban Románia fejlődését szolgálja” – nyilatkozta akkor Johannis. Az alkotmánybíróság határozatát nem kommentálta, de ismét azt hangsúlyozta, hogy a 2019-es büdzsé a „nemzeti szégyen költségvetése”, amely hamis számokra alapoz.

A hét elején Klaus Johannis bejelentette, hogy úgy döntött, kihirdeti a társadalombiztosítási költségvetés törvényét. „A nyugdíjasok nem szenvedhetnek a PSD hozzá nem értése és közömbössége miatt” – érvelt.

Hirdetés
Hirdetés

A parlament két háza szerda délután elutasította a költségvetési törvény újratárgyalását, és abban a formájában fogadta el ismét a jogszabályt, amelyet eredetileg is elküldött kihirdetésre az államfőhöz. Johannis emiatt rosszakarattal vádolta meg pénteki nyilatkozatában a Szociáldemokrata Pártot (PSD).

„Egy nap – ennyit szánt a PSD a parlamentben az ország számára oly fontos tervezet felülvizsgálatára. Nemcsak súlyos komolytalanságról, hanem egyenesen rosszakaratról árulkodik az, hogy megtagadták helyrehozni egy olyan költségvetés hibáit, amely egyértelműen negatív hatással lesz a gazdaságra, és ezt sajnos az állampolgárok fogják megérezni” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Az államfő úgy véli, a PSD kizárólag politikai megfontolásból hagyta figyelmen kívül a költségvetéssel kapcsolatos bírálatait. Rámutatott, a nagyobbik kormánypárt „hiába keresi a bűnbakokat”, a 2019-es büdzsé kizárólag azért késik, mert a kormány a törvény által előírt határidőhöz képest három hónapos késéssel fogadta el, illetve küldte el a parlamentnek a tervezetet.

Johannis szerint az adóügyi intézkedésekről szóló 114-es sürgősségi kormányrendelet is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány „mérgező hatással van” az ország gazdasági és pénzügyi stabilitására, az állampolgárok jólétére, akik „nap mint nap megérzik a PSD inkompetenciájának és szélhámosságának eredményeit”.

Az államfő rámutatott, az idei büdzsé papíron jól mutat, de valójában arra alapoz, hogy költségvetés-kiigazításkor „majd betömnek bizonyos lyukakat”. Johannis szerint az elmúlt két év PSD-kormányzása „egy nagy fekete lyuk a román gazdaságon és a román társadalmon”. „A PSD-kormány csődöt mondott” – nyomatékosította az elnök.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük