Felhívás!

Kelemen: sokkal szigorúbb intézkedésekkel is egyetértenék, hogy növeljük az oltakozási kedvet

Kelemen: sokkal szigorúbb intézkedésekkel is egyetértenék, hogy növeljük az oltakozási kedvet Románia

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott a keddi kormányülést követően: támogatja az egészségügyi miniszter által javasolt jutalmazásokat és korlátozásokat, amelyek az oltáskampány felgyorsítását segítenék elő.

“Tennünk kell valamit, többet, mint amit eddig tettünk, mert a helyzet nem jó. Kevesebb mint ötmillió a beoltott emberek száma, ezt nem hagyhatjuk ennyiben, és számos európai és nem európai ország példája támasztja alá, hogy az ilyen intézkedések eredményesek. Tehát támogatni fogjuk ezeket az intézkedéseket, de nem akarok belemenni a részletekbe, hogy mikor és milyen formában” – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy az egészségügyi minisztériumnak konkrét kormányhatározat-tervezetet kell előterjesztenie erre vonatkozóan.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egyetért-e azzal a javaslattal, hogy a nem beoltott egészségügyi alkalmazottakat saját költségükön teszteljék, az RMDSZ elnöke azt felelte: “Igen, egyetértek. Sokkal szigorúbb intézkedésekkel is egyetértenék.”

Kelemen szerint van pénz az oltakozási kedvet növelő intézkedésekre. ‘Ha belegondolunk, hogy az elmúlt időszakban mennyibe került Romániának a COVID-19 kezelése, körülbelül 500 millióba, és ha tisztában vagyunk azzal, hogy közeleg a negyedik hullám, akkor proaktív intézkedéseket kell hoznunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük a negyedik hullám hatását’ – fogalmazott a kormányfőhelyettes.

Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter a keddi kormányülésen olyan intézkedéseket javasolt, amelyek az oltáskampány felgyorsítását szolgálnák. Mihăilă leszögezte, egyelőre csak elviekben tárgyaltak bizonyos lehetséges intézkedésekről, amelyek felgyorsíthatnák az oltáskampányt, minderről még egyeztetni kell a kormány tagjaival, a miniszterelnökkel és az oltáskampányt koordináló országos bizottsággal.

Felmerült például annak lehetősége, hogy akik ezentúl oltatják be magukat, értékutalványokat kapjanak, azok között pedig, akik már megkapták a vakcinát, nyereménysorsolást tartsanak.

Azokkal szemben, akik nincsenek beoltva, megszorító intézkedéseket fontolgatnak: például azt, hogy a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat rendszeresen teszteljék a saját költségükön, valamint, hogy a beoltatlan személyeket ne engedjék be hétvégenként olyan nyilvános helyekre, amelyek nem életbevágóan fontosak – tette hozzá Mihăilă.

Az intézkedések egy részét a fertőzési esetek számától teszik függővé. Mindezekről azonban előzetesen tanácskoznak az országos vészhelyzeti bizottsággal, a katasztrófavédelemmel és az országos közegészségügyi felügyelőséggel is – tette hozzá az egészségügyi miniszter.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 28., 19:13
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Kelemen maga hogyha beteg forduljon orvoshoz de ne mondja meg senkinek hogy mikor vegyenbe fogfájásra pirulát Az ember nem kísérleti patkány Ön mennyit adatott be és még befogja adatni a többi tízet vagy húszat amit megszavaznak Öszinte sajálatom hogy az ember ekkorát tud fordulni amikor feljut a polcra és elfedi hogy honnan indult Ha

  • User
    Dátum: 2021. július 29., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A választási kedvünk ment el az rmdsz-tol, az utóbbi 30 év leg gazemberek kormányát támogatja, több kárt okoz mint hasznot a magyarságnak, és jón az ősz a kormant meg fogják buktatni előre hozott választások lesznek, és senki le se fog kakkintani, elment a becsület!

  • User
    Dátum: 2021. július 30., 20:31
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Most a reptéren, tizenkétórás üldögélés és késlekedés után jövök rá: a magyar nyelv kurvára árnyalt. Itt van hat beoltatlan utas, őket nem lehet behajózni. Ezért mi állunk, mert oltakozhattunk, vagy bújócskázttunk. Volna. Engem négyszer szúrtak meg, reméltem a biztonság érdekében. Egyszer sem locsolkodtam ezalatt az Oltban. Hogy mondják vajon, ezt Szilágy vagy Szatmár Megyében?