Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: a közösségért kormányzunk!

Kelemen Hunor: a közösségért kormányzunk! Románia

Kormányzati konzultációt hirdetett az RMDSZ. Ebben az időszakban az erdélyi magyarok személyesen vagy a kormany.rmdsz.ro honlapon is elmondhatják véleményüket a Szövetség kormányzati munkájáról, eredményeiről, valamint a következő időszak tennivalóról. A konzultációról kérdeztük Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, az RMDSZ elnökét.

Miért tart konzultációt az RMDSZ, és miért most?

Több mint két éve vagyunk kormányon, érdemes hát a félidőn túl számba venni, amit elvégeztünk, és azt is, ami még előttünk áll. Ennek leghasznosabb módja, ha eredményeinket és terveinket megbeszéljük a közösségünkkel. Erre vállalkozunk most: kollégáimmal közösen bejárjuk Erdély településeit, hogy magyar emberekkel beszélgessünk és kikérjük a véleményüket eddigi munkánkról és a következő időszak tennivalóiról.

A PSD-nek és a PNL-nek az RMDSZ nélkül is van többsége. Mekkora szava és befolyása lehet a Szövetségnek a mostani helyzetben?

A koalíciót a stabilitás igénye tartja össze. Való igaz, hogy nélkülünk is van többség, de azt is látni kell, hogy csak az RMDSZ-szel van stabil kormányzás. Ami a befolyásunkat illeti, az nem csekély. A Szövetség kezdeményezte például az energiaárak megfékezését: az árszabályozás nélkül kétszer akkora lenne a gázszámla, az áramért legalább két és félszer annyit kellene fizetni. A kis- és középvállalatok, az oktatási intézmények, kórházak, templomok, szociális intézmények, az élelmiszeripari cégek és a gyógyszergyártók egyaránt féláron jutnak áramhoz a támogatásnak köszönhetően.
Mi kezdeményeztük azt is, hogy a nyugdíjakat akkora mértékben növelje a kormány, hogy azok fedezni tudják a drágulásokat. 12,5 százalékkal növeltük a nyugdíjpontot mindenkinek, és 1500 lej alatti nyugdíj esetén 1000 lejes, 2000 lej alatti nyugdíj esetén 800 lejes, 3000 lej alatti nyugdíj esetén 600 lejes plusztámogatást adunk évente. Mindez kiegészül kéthavi 250 lejes szociális utalvánnyal az 1700 lej alatti nyugdíj esetében, és egy évi 1400 lejes energiatámogatással a 2000 lej alatti nyugdíj esetében.

Elmondható, hogy válságkezelésre rendezkedett be a mostani kormány?

A kormányzás egyik része valóban a válság kezeléséről szól. Ám amíg az egyik kezünkkel oltjuk a tüzet, figyelünk arra, hogy a másikkal építkezni is tudjunk. Ezt tettük az elmúlt két évben: egyik kezünkkel védtük amennyire csak lehetett az embereket és a gazdaságot a válság hatásaitól, a másikkal fejlesztettük és modernizáltuk közösségeinket, településeinket, az országot.
Mondok is pár példát: új lendülettel és több pénzből folytatjuk Erdély építését, 1813 településen fogunk víz-, szennyvíz- és gázhálózatot kiépíteni és fejleszteni, utakat korszerűsíteni, hidakat építeni. Az a célunk, hogy 2030-ra minden településen aszfaltos legyen az út, legyen bekötve az ivóvíz, és kiépítve a csatornahálózat.
De megépül a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó autópálya-szakasz, hogy 2024 augusztusától teljes egészében autópályán lehessen közlekedni a két város között.
A közösséget akkor tudjuk a legjobban erősíteni, ha a kormányzás eszközeit az identitás erősítése mellett a család erősítésére fordítjuk. 2022-ben jelentősen növeltük a gyerekpénzt – a 2 év alatti és a fogyatékkal élő gyermekeknek 600 lejre, a 2 év feletti gyermekeknek 243 lejre. 203 új, környezetbarát bölcsődét építünk az országban, és 190 iskola, óvoda, bölcsőde teljes felújítását is elvégezzük. Az a célunk, hogy minden magyar gyermek járhasson korszerű, biztonságos bölcsődébe és óvodába!

Látszólag távol van 2024, amikor négy választást is szerveznek Romániában. Túl korai még a jövő év tétjéről beszélni, vagy az RMDSZ már készül 2024-re?

Igen. Amit elvégezhetünk ebben az évben és a jövő év elején, mielőtt elkezdődnének a választások, azt el fogjuk végezni. Bár békére lenne szükség, az idei év is minden valószínűség szerint a háború jegyében telik el, így egyszerre kell majd a válság hatásait csillapítanunk és a jövőt építeni, azaz fejleszteni.
Azt szoktam mondani, hogy 2020-szal kezdődő évtizedben nemcsak a koronavírus-járványt és a háborút „kaptuk meg”, hanem a felzárkózás lehetőségét is. A mostani évek az európai uniós és hazai költségvetési forrásoknak köszönhetően a nagy áttörést jelentik, de a beruházások, a nagy infrastruktúra és az oktatási intézmények fejlesztésének java még hátra van.

A 2024-es választási év fő kérdései éppen ezért, hogy Erdélybe vagy máshová kerül a sok fejlesztési pénz? Hogy nyertesei vagy vesztesei lesznek a magyarok a következő időszaknak?

Az RMDSZ elkötelezett abban, hogy visszaadja a gyakran elveszett reményt és azt hitet, hogy a szülőföldön lehet és érdemes tervezni, lehet jó és teljes életet élni!

(Támogatott tartalom)

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások