Johannis: az emberek megtanultak tüntetni, a kormány azonban nem tanult meg szépen viselkedni

Johannis: az emberek megtanultak tüntetni, a kormány azonban nem tanult meg szépen viselkedni Románia

Az utóbbi időben a román emberek megtanultak tüntetni, a kormány azonban nem tanult meg viselkedni – mondta Klaus Johannis csütörtökön New Yorkban EU.RO – Nyílt párbeszéd Európa jövőjéről című könyvének bemutatásán.

Az eseményen megkérdezték Johannistól, miért olyan gyakoriak a tüntetések Romániában. Az államfő azt mondta, az 1989-es forradalom után az emberek jobb életre, az életszínvonal jelentős emelkedésére számítottak, sokak elvárásai azonban nem teljesültek, aminek részben az az oka, hogy a kormányzás nem volt elég hatékony.

“Ebben az elégedetlenségben azonban én olyan jeleket is látok, amelyeket pozitívnak értékelek. A román társadalom meghaladta az amorf állapotot, élénkké vált, jelen van, hangot ad elvárásainak, és amikor nagyon rosszul mennek a dolgok, az emberek készek utcára vonulni” – fogalmazott.

A 2017-es nagyszabású megmozdulások kapcsán az elnök kifejtette, az emberek nagyon nagy számban vonultak utcára, és a hosszan tartó tüntetések eredménnyel jártak, hiszen a kormány visszavonta a vitatott sürgősségi rendeletet, amely az állampolgárok elégedetlenségét kiváltotta. “Az emberek megtanultak tüntetni, a kormány azonban nem tanult meg szépen viselkedni” – hangoztatta.

Hozzátette, az elmúlt években végzett közvélemény-kutatások nagyfokú elégedetlenségről árulkodnak, aminek egyik oka a rossz kormányzás.

“A rossz kormányzás, amely az elmúlt két évben a kormánytöbbségnek az igazságszolgáltatás ellen intézett intézményesített támadásaihoz, a közintézmények elhanyagolásához vezetett. Nagyon sok rokon, ismerős került kulcspozícióba, mert megfelelő pártkönyvvel rendelkeztek, és mindez a közszolgáltatások jól érzékelhető leépüléséhez vezetett. Ez világosan meglátszott az európai parlamenti választásokon is, amelyeken a kormánypárt nagyon gyenge eredményt ért el” – nyomatékosította.

A külügyminiszter megígérte, hogy jobban szervezett lesz a külföldi szavazás

Az államfő állítása szerint ígéretet kapott a külügyminisztertől arra, hogy a soron következő választásokon “jobban szervezet” lesz majd a munka a külföldi szavazókörzeteknél.

Johannis rámutatott, a nagyarányú részvétel mellett lezajlott májusi európai parlamenti választásokon és referendumon “nem úgy működtek a dolgok, ahogyan kellett volna”, ezért módosítottak a törvényi kereten, új intézkedéseket foganatosítottak.

“A külügyminiszter határozottan megígérte nekem, hogy ezúttal jobban szervezett lesz a munka a külföldi szavazókörzeteknél. Remélem, ez így is lesz, ellenkező esetben a külföldön élők azt hihetik, hogy külföldön nem lehet szavazni, ami nagy kár lenne, hiszen minden szavazat fontos, minden szavazat számít” – nyomatékosította.

Az államfő azt mondta a beszélgetésen, nagyon örülne, ha a külföldre vándorolt romániaiak közül többen hazatérnének, mert a jól képzett, világot látott emberek nagymértékben hozzá tudnának járulni ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok az országban.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.