Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hivatalos: a bírósági ítéletek csak indoklással együtt hirdethetők ki

Hivatalos: a bírósági ítéletek csak indoklással együtt hirdethetők ki Románia

Elfogadta hétfőn a képviselőház a törvényt, amely szerint a bírósági ítéletek csak indoklással együtt hirdethetők ki.

Hirdetés
Hirdetés

A jogszabály elfogadását 244 képviselő támogatta, hárman ellenezték, negyven törvényhozó tartózkodott.

A parlament által elfogadott tervezet egy alkotmánybírósági döntés alapján módosítaná a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó előírásait.

Az eredeti változathoz képest megszavazott módosítások értelmében a per lezárásától számított 60 napon belül ítéletet kell hirdetni, amit esetleg 30 nappal meg lehet hosszabbítani, és csak egészen kivételes esetekben telhet el 120 nap, de semmiképp sem több, a per lezárásától az ítélethirdetésig és az indoklás ismertetéséig.

A jogszabály szerint, ha egy bíró időközben nyugdíjba vonul, akkor helyette a bírói testület elnöke írhat alá, ha ő is akadályoztatva van, akkor a bíróság elnöke láthatja el kézjegyével az indoklást.

A koalíciós pártok és az Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) támogatta a tervezet elfogadását. A vita során Alfred Simonis szocialista képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabályt „rosszul hozták összhangba” az alkotmánybíróság döntésével, hisz amikor „átgyúrták” a szenátuson, még nem is ismerték a taláros testület indoklását. Ugyanakkor figyelmeztetett: a jogi norma semmilyen szankciót nem lát elő azokra a bírókra, akik túllépik a 120 napos határidőt.

„Érthetetlen számomra, hogy miként lehet egy törvényt néhány nap alatt, vita nélkül átvinni a parlamenten úgy, hogy nem konzultáltak sem a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), sem a legfelsőbb bíróság, sem a bírói egyesületek, sem az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), sem a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) képviselőivel. Lényegében önök a kormány függelékévé tették a román parlamentet” hangoztatta Simonis.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük