Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Frissítik a foglalkozások országos rendszerét

Frissítik a foglalkozások országos rendszerét Románia

A munkaügyi minisztérium elemezte a foglalkozások egységes osztályozási rendszerében (COR) található összes foglalkozást és képesítést a tervbe vett aktualizálási folyamat lebonyolítása érdekében – jelentette be csütörtökön Facebook-bejegyzésében Raluca Turcan szakminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

A következő szakaszban eldöntik, hogy melyek azok a foglalkozások, amelyek benn maradnak a rendszerben és melyek kerülnek ki belőle, majd új szakmákat, foglalkozásokat vezetnek be.

Ez ügyben Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel és az egyetemek képviselőivel konzultált szerdán Turcan. A munkaerőpiacnak új követelményei vannak, új foglalkozásokat kell bevezetni a COR-ba. Emellett össze kell hangolni a romániai rendszert az európaival, de ugyanakkor meg kell tartani a specifikus hazai foglalkozásokat is, és az egyetemeknek is hozzá kell igazodniuk a változásokhoz, ami a képzéseket illeti, számolt be Turcan a megbeszélésen elhangzottakról. Hozzátette, az egyetemek képviselőivel együtt kidolgoznak egy akciótervet, hogy év végéig sikerüljön lezárni ezt a folyamatot.

A munkaügyi minisztérium az oktatási tárcával közösen ugyanakkor az országos szintű munkaerő-igény feltérképezését lehetővé tevő mechanizmuson dolgozik, fűzte hozzá Turcan.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük