FRISSÍTVE: Folyamatban van Dan Nica kiértékelési eljárása az európai biztosi tisztségre

FRISSÍTVE: Folyamatban van Dan Nica kiértékelési eljárása az európai biztosi tisztségre Románia

Rovana Plumb jelölésének elutasítása után a román kormány hétfőn elküldött egy újabb javaslatot az európai biztosi tisztségre; a kiértékelési eljárás folyamatban mind a román, mind a magyar jelölt esetében – nyilatkozta kedd este az Európai Bizottság (EB) egyik szóvivője. Egy másik brüsszeli forrás szerint az EB megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen több javaslatot vár a román kormánytól.

“Magyarország és Románia jelöltje kapcsán az eljárás folyamatban van” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az EB-szóvivő.

“Megerősíthetem, hogy a román kormány tegnap (hétfőn – szerk. megj.) küldött egy levelet. Ebben szerepel egy jelölt neve, akit korábban már meghallgatott a megválasztott elnök, akkor azonban nem rá esett a választása” – nyilatkozta egy brüsszeli illetékes. Ezzel Dan Nicára utalt, korábban ugyanis a nemi paritás érdekében Rovana Plumb mellett őt jelölte a román kormány a biztosi tisztségre.

“Ez nem azt jelenti, hogy a jelöltet elutasították. Egyszerűen volt egy másik jelölt, aki akkor jobban teljesített az interjún. Továbbra is kapcsolatban állunk Romániával. Ha több név közül válogathatnánk, közelebb kerülhetnénk a döntéshez” – tette hozzá ugyanaz a forrás.

Az új biztosjelölt nevesítését az indokolja, hogy az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI) összeférhetetlenség miatt elutasította Rovana Plumb biztosi jelölését. Plumbot a szállításügyi portfólióval bízta volna meg Ursula von der Leyen.

Lévén, hogy az eredeti tervek szerint az EP október 23-án szavaz az új Európai Bizottság jóváhagyásáról, 14-15-e az utolsó dátum az új biztosjelöltek szakbizottságbeli meghallgatására.

FRISSÍTÉS: Dăncilă szerint az EB nem utasította el Dan Nica jelölését

Nem utasította el az Európai Bizottság (EB) Dan Nica uniós biztosi jelölését – állítja Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A kormányfő a téma kapcsán azt mondta szerdán, tudatában van annak, milyen fontos szerepet tölt be a média a román államon belül és tiszteli a sajtót, a hamis hírek terjesztése azonban a bizalom csökkenéséhez vezet. “Mielőtt egy információ megjelenne, meg kell bizonyosodni arról, hogy valós” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, az ellenzék európai parlamenti képviselői “bármit képesek mondani”, hogy ártsanak Románia megítélésének.

Az újságírók felvetésére, miszerint az Európai Bizottság egyik szóvivője is bejelentette, hogy elutasították Dan Nica jelölését, Dăncilă így válaszolt: “Önök látták ezt? Küldjék el nekem is azt a közleményt. Én tiszteletben tartom az EB döntéseit. A sajtószóvivő nem ezt mondta”.

FRISSÍTÉS 2: Fifor szerint Dan Nica megkapja az uniós biztosi megbízást

Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára úgy véli, Dan Nica biztosjelölt pozitív elbírálásban fog részesülni az Európai Parlamentben, és meg fogja kapni közlekedésügyi biztosi tisztséget.

“Várjuk az Európai Bizottság elnökének álláspontját. Tegnap este egy félretájékoztatási kísérlet tanúi lehettünk, miszerint az általunk javasolt Dan Nicát elutasították. Nem igaz ez. Én azt hiszem, hogy Dan Nica európai biztos lesz” – jelentette ki a szenátusban nyilatkozó Fifor.

Arra a felvetésre, hogy Dan Nicát már augusztusban, az első interjú nyomán elutasították, a PSD főtitkára azt mondta: ez csak egy, az angol nyelvből történő fordításból adódó félreértés. “Ez csak egy angol kifejezés volt. Szó sincs ilyesmiről. Két javaslatot küldtünk. Dan Nicát nem értékelték ki, csak Rovana Plumbot. Ami Plumbbal történt, azt nem kommentáltuk, de elítéltük, mert nem tartjuk helyénvalónak, hogy Rovana Plumb politikai játszmák áldozata legyen az Európai Parlamentben, nem tartjuk helyénvalónak, hogy Romániával szemben kettős mércét alkalmazzanak a kiértékeléskor. Rovana Plumb bőven megérdemelte volna, hogy uniós biztos legyen. Visszatérve Dan Nicára: ő uniós biztos lesz” – mondta Fifor.

Azt is kifejtette: nem tartja valószínűnek, hogy Románia elveszítené a közlekedésügyi portfóliót.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.