Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezt tartja Dăncilă a román EU-elnökség legnagyobb kihívásának

Ezt tartja Dăncilă a román EU-elnökség legnagyobb kihívásának Románia

A többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos dossziét tartja a román EU-elnökség legnagyobb kihívásának Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A román közszolgálati rádiónak adott interjúban a kormányfő rámutatott, a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos megállapodás kezelését tekinti a soros elnökség legjelentősebb feladatának, mivel ez nagymértékben meghatározza majd az Európai Unió közös agrárpolitikáját, a kohéziós politikát, mint ahogyan a migrációs és a menedékpolitikát, illetve más fontos döntéseket is. Ugyanakkor hozzátette, kétli, hogy a román elnökség alatt konszenzusra jutnának a tagállamok az uniós költségvetés kapcsán.

„Terveink ambiciózusak, ugyanakkor azonban reálisak is. Remélem, hogy jelentős lépéseket teszünk majd ezen a téren is, de a politikai megállapodás még nem fog megszületni, mivel megoszlanak a vélemények e tekintetben a tagállamok között, ami az EU Tanácsának 2018. decemberi ülésén is nyilvánvaló volt” – nyomatékosította.

Hirdetés
Hirdetés

A többi fontos kihívás között említette a kormányfő Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépését, valamint az Európai Unió Brexit utáni jövőjét, amelyek kapcsán szintén konszenzusra lesz szükség a tagállamok között.

A Brexit kapcsán rámutatott, függetlenül attól, hogy milyen forgatókönyv szerint haladnak majd a tárgyalások a továbbiakban, az EU prioritása az ott dolgozó és tanuló európai állampolgárok jogainak védelme kell hogy legyen.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük