Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket a tételeket kapták a diákok a magyar érettségin

Ezeket a tételeket kapták a diákok a magyar érettségin Románia

A magyar nyelv és irodalom vizsgával folytatódott kedden az érettségi a 12. osztályt végzett diákok számára. A megmérettetés 9 órakor kezdődött, a vizsgázóknak három órájuk volt a tételek kidolgozására. A tételeket a Maszol.ro tette közzé.

Hirdetés
Hirdetés

A reál szakon végzett diákok az első tételnél Csokonai Vitéz Mihály Köszöntő című versével kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolniuk körülbelül két oldal terjedelemben. A második tételnél egy interneten megjelent cikk alapján kellett feladatokat megoldani.

Az utolsó tételnél A hazaszeretet ábrázolása az irodalomban címmel kellett egy körülbelül két oldalas értekezést írni egy választott magyar szépirodalmi mű (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Mikes Kelemen: Törökországi levelek, Arany János: Szondi két apródja vagymás olvasott mű) alapján.

A humán szakosok az első tételnél Tóth Árpád Arany tó az égen című versével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszoljanak két oldalnyi összefüggő szövegben. A második tételnél egy blogbejegyzés alapján kellett feladatokat megoldani.

A harmadik tételnél A magányos ember magatartása az epikában címmel kellett értekezést írniuk két oldalnyi terjedelemben egy választott magyar szépirodalmi mű (Kármán József: Fanni hagyományai, Jókai Mór: Az arany ember, Móricz Zsigmond: Sárarany vagy más olvasott mű) alapján.

(Fotók: Maszol)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük