Erdélybe látogat május elején Orbán Viktor

Erdélybe látogat május elején Orbán Viktor Románia

Erdélybe látogat Orbán Viktor magyar miniszterelnök az európai parlamenti választásokat megelőző időszakban. Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök számolt be a HVG-nek, az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek hétfői budapesti találkozója után.

Kelemen Hunor elmondta: közös kampányról is tárgyaltak a miniszterelnökkel, és abban állapodtak meg, hogy a Fidesz elnöke május elején Erdélybe utazik.

„Az RMDSZ-nek biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével” – mondta Kelemen Hunor.

Arra a kérdésre, hogy ha kizárják a Fideszt a Néppártból, akkor szolidaritásból mennek-e velük, Kelemen Hunor azt mondta: ez a kérdés nincs napirenden. Szerinte ráadásul a jelenlegi vitát le is kellene venni a napirendről, mert nem hoz szavazatot, és most egy erős Európai Néppártra van szüksége Brüsszelnek, aminek a választások után is meg kell maradnia.

„Jean-Claude Juncker kijelentéseit ennek ellenére nem lehet figyelmen kívül hagyni” – utalt a politikus az Európai Bizottság elnökének azon kijelentésére, hogy Orbán Viktoréhoz hasonló nacionalizmus és mások elutasítása háborúhoz vezet.

Kelemen Hunor a viták ellenére is azt tartja az egyes számú forgatókönyvnek, hogy a Fidesz az EPP tagja marad a májusi választások után, azt azonban elismeri, hogy nem könnyű feladat a legerősebb, a legnagyobb és a legszínesebb pártcsaládot egyben tartani. “A változás és a változtatás nem jelent EU-ellenességet” – mondta a hvg.hu-nak Kelemen, aki szerint az uniónak nincs alternatívája.

(HVG)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások