Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Először született elmarasztaló bírósági ítélet holokauszttagadásért Romániában

Először született elmarasztaló bírósági ítélet holokauszttagadásért Romániában Románia

Egy év és egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte holokauszttagadásért a bukaresti harmadik kerületi bíróság Vasile Zărnescu tartalékos hírszerzőtisztet csütörtökön, az ítélet nem jogerős.

Hirdetés
Hirdetés

A bíróság egy 2013-ban, illetve egy 2014-ben interneten publikált cikkéért, valamint a bukaresti Tempus kiadónál 2017-ben megjelent „Sabin Oran Suporter” című könyvéért ítélte Zărnescut hat-, kilenc-, illetve hat hónapos börtönbüntetésre, majd halmazati büntetésként állapította meg a – kétéves próbaidőre felfüggesztett – 13 hónapos szabadságvesztést.

A francia közszolgálati rádió (RFI) román adása szerint mindeddig nem született jogerős elmarasztaló ítélet holokauszttagadásért Romániában azóta, hogy 2002-ben a Năstase-kormány sürgősségi rendeletben hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyé nyilvánította a holokausztnak, illetve következményeinek nyilvános tagadását, vitatását, helyeslését vagy jelentőségének lekicsinylését.

Az RFI felidézte: Zărnescut 2020-ban állították bíróság elé, de már a 2016-ban megjelent „Holokauszt – ördögi rémmese” című könyvében is a „világtörténelem legnagyobb hazugságának” nevezte a holokausztot.

A Hotnews.ro hírportál annak idején azt írta: az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) a román legfőbb ügyésznél panaszolta be a tartalékos hírszerzőtisztet, aki a vaskos, csaknem ezer oldalas könyv borítóján látható fotón a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyenruhájában mutatkozott.

Az MCA a vádhatósághoz intézett levélben felhívta a figyelmet, hogy Zarnescu írásaiban „tagadja a Holokauszt hatmillió áldozatának – köztük másfélmillió gyermeknek – a létezését és halálát, gúnyt űzve mind az áldozatok hozzátartozóiból, mind a túlélőkből”.

A Justitiarul.ro honlapon korábban publikált önéletrajz szerint a 71 éves, szociológus végzettségű Zărnescu 1991-től 2002-es leszereléséig volt a román hírszerzés tisztje, majd a Románok Nemzeti Egységpártjában (PUNR) és a Nagy-Románia Pártban (PRM) politizált.

A román állam csak a kétezres évek elején – a NATO-csatlakozás küszöbén – ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette bukaresti kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidónak az 1941-44-es időszakban történt legyilkolásáért.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük