Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkezdte litvániai látogatását Klaus Iohannis

Elkezdte litvániai látogatását Klaus Iohannis Románia

A román államfőt katonai tiszteletadással fogadta a vilniusi elnöki palotában litván hivatali kollégája. Gitanas Nauseda ezt követően a Litvániáért Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Klaus Iohannist, a román elnök pedig a Románia Csillaga Érdemrendet adományozta a litván államfőnek.

A két államfő négyszemközti megbeszélést folytat, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.

Litvániai látogatása során Iohannis egyeztetést folytat majd a parlament elnökével, Viktorija Cmilyte-Nielsennel is.

A balti államba tett látogatásának második napján, pénteken a román államfő részt vesz és beszédet mond a Vytautas Magnus Egyetem által Kaunasban szervezett Az európai eszme című szimpóziumon. Ezt követően litván, lett és lengyel hivatali kollégájával együtt részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság támogatásáról, valamint az európai emlékezet előmozdításáról szóló csúcstalálkozón is, amelynek középpontjában a dezinformáció és a történelem átírására irányuló kísérletek elleni küzdelem áll.

Továbbra is lehetséges, hogy december 8-án sor kerüljön a szavazásra a schengeni csatlakozásról

Klaus Iohannis lehetségesnek tartja, hogy az uniós tagállamok bel- és igazságügyi minisztereit tömörítő tanács december 8-i ülésén szavazásra bocsássák Románia schengeni csatlakozásának ügyét.

A Gitanas Nauseda litván államfővel csütörtökön Vilniusban folytatott megbeszélést követően a román elnök rámutatott, decemberig még van idő „tisztázni a problémákat”, átfogóbban megvizsgálni bizonyos kérdéseket. „Barátaink közül néhányan újabb kérdésekkel álltak elő. Mi készen állunk az együttműködésre, majd a szavazásra december 8-án” – fogalmazott.

Egy nappal korábban Rigában azt mondta Iohannis a téma kapcsán, hogy ha a bel- és igazságügyi tanács december 8-i üléséig nem válik bizonyossá, hogy a testület megszavazza Románia schengeni csatlakozását, egy-két hónappal elhalasztható a döntéshozatal. „Nekünk az az érdekünk, hogy a szavazás számunkra pozitív eredménnyel záruljon. Senkinek nem hasznos kierőltetni egy olyan szavazást, amely esetleg nem a várt eredményt hozza” – nyomatékosította.

A romániai földgáztárolók tele vannak

Klaus Iohannis kijelentette, hogy Románia földgáztárolói tele vannak, de szükség van egy biztonsági tartalékra.

„Meg kell értenünk, hogy az energia területén szakaszokra bontott tervre van szükségünk, és ez nekünk megvan. Először is rövid és nagyon rövid távra kell terveznünk, hogy az idei télen az ellátást megoldjuk, majd rövid és középtávra a következő néhány télre, évre, és végül szükségünk van egy hosszú távú tervre, amely nemcsak az energiafüggetlenségünket biztosítja, hanem még az exportra is elegendő energiát biztosít számunkra” – jelentette ki Iohannis Gitanas Nauseda litván államfővel való találkozója után.

Ami az idei telet illeti, elmondta, hogy a földgáztárolók tele vannak, mivel azonban úgy gondolják, hasznos lenne egy biztonsági tartalék, tárgyalásokat folytatnak további importmennyiségekről, amelyek nem Oroszországtól származnak. Rámutatott, a belföldi szükséglet fedezésére gondolnak, de arra is, hogy a szomszédos Moldovai Köztársaságnak is szállítanak belőle, ha ott nagyon súlyos lesz a helyzet.

A középtávú terv részét képezi az új erőforrások kiaknázása, például a fekete-tengeri gáztartalék kitermelése – mondta Iohannis, hozzátéve: határozott ígéretet kaptak arra, hogy a következő év folyamán elkezdődik a a beruházás.

Emellett Románia támogatja az újrahasznosítható energia termelését és használatát, valamint kisméretű atomerőművek építését is tervezi. Iohannis szerint mindez hozzá fog járulni az ország energiafüggetlenségének eléréséhez, olyan mennyiségű energia termeléséhez, hogy exportálni is lehessen, illetve ahhoz is, hogy biztosítsa Románia áttérését a zöld gazdaságra.

Gitanas Nauseda litván elnök emlékeztetett, hogy Litvánia volt az első ország, amely teljes egészében függetlenítette magát az orosz földgáztól, kőolajtól, nyersolajtól. Elmondta, az ország hosszabb távú tervei között szerepel, hogy 10-15 éven belül a villamosenergia szempontjából is független legyen és képes legyen exportálni.

forrás: Agerpres

fotó: presidency.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás