Felhívás!

Elfogytak a helyek, a folyosón kezelik a koronavírusos betegeket a Matei Balș kórházban

Elfogytak a helyek, a folyosón kezelik a koronavírusos betegeket a Matei Balș kórházban Románia

A bukaresti Matei Balș kórház folyosóján és várótermében oxigénnel kezelt betegekről közölt szerdán felvételeket a Digi24 hírtelevízió.

A képeken a kórház sürgősségi osztályának a folyosóján és várótermében székeken ülő koronavírusos betegek mellett oxigénpalackok láthatók, amelyekből csövek vezetnek a betegek arcára helyezett maszkokhoz. A hírtelevízió műsorvezetője elmondta: három héttel ezelőtt ő maga is ugyanebbe a kórházba került koronavírus-fertőzéssel, és kilenc órát kellett várakoznia, míg szabaddá vált egy ágy, és beutalhatták.

A kórház fertőző osztályának az orvosa a hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: valamennyi bukaresti kórházban hasonló a helyzet. A koronavírusos betegeknek esetenként akár 24 órát is várniuk kell, míg találnak számukra helyet valamelyik bukaresti vagy környékbeli kórházban. És mivel a betegség a tüdőt támadja meg, és a betegek a legtöbb esetben oxigénhiányra, légszomjra panaszkodnak, már a beutalásuk előtt is oxigénmaszkkal próbálják segíteni a légzésüket.

A hírtelevízió egy olyan beteget is megszólaltatott, akit egy másik bukaresti kórház előtt felállított sátorban kezeltek közel két héten át. Elmondta, hogy az első két napban csak egy hordágy jutott neki fekvőhelyül, később került egy matrac is. Elismerte: azért maradt olyan hosszú ideig a fűtött sátorban, mert elutasította, hogy más megye kórházába vigyék kezelésre, és Bukarestben nem találtak helyet számára.

A szerdán kora délután közzétett hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta soha nem kezeltek annyi súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget a romániai kórházak intenzív osztályain, mint jelenleg. A kórházakban kezelt 13 402 beteg közül 1205-en vannak intenzív terápiás osztályon, sokan közülük lélegeztetőgépen.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.