Felhívás!

Elfogadták a Trianon-törvényt

Elfogadták a Trianon-törvényt Románia

Hivatalosan is trianoni békeszerződés napjává nyilvánítja június 4-ét az a törvénytervezet, amelyet tegnap döntő házként fogadott el a képviselőház. Márton Árpád képviselő azt mondja: az államfő megmutatta, hogy „merre van az előre”, s most nincs megállás – dübörög a „magyarellenes gépezet” a parlamentben.

A törvénytervezet lehetővé teszi, hogy helyi és országos szinten kulturális-oktatási és tudományos rendezvényeket szervezzenek „a trianoni szerződés jelentőségének és fontosságának tudatosítása érdekében”. A helyi és központi hatóságok anyagi és logisztikai támogatást nyújthatnak a rendezvények szervezőinek, a közszolgálati média pedig ezzel kapcsolatos tartalmakat sugározhat.

– Sokáig azon ment a vita, hogy a „nyújtanak”, vagy a „nyújthatnak” kerüljön-e a szövegbe, hisz egyáltalán nem mindegy, hogy mondjuk a sepsiszentgyörgyi önkormányzat köteles megemlékezést szervezni, vagy szervezhet megemlékezést, ha akar – mutat rá a képviselő.

Hozzátette: ha már így van, megfontolandó, hogy nem kellene-e valóban nemzetközi konferenciákat szervezni a trianoni szerződésről, ahol olyanok is mondják el véleményüket, akik másképp látják a dolgokat, mint a hivatalos román álláspont. Márton Árpád „különösen sajnálatosnak” tartja, hogy az ügy egyik fő szószólója és szervezője Varujan Pambuccian örmény képviselő, a magyartól különböző kisebbségek parlamenti csoportjának vezetője volt, aki „nem győzött lelkendezni” azon, hogy az örmények, de a szerbek és horvátok, valamint a bolgárok és törökök is, „mennyire örvendtek” a trianoni döntésnek. Én valahogy nem így emlékszem erre történelemből – mondta Márton, aki kiábrándulva állapította meg, hogy az összes kisebbség képviselője „két kézzel”szavazta meg a jogszabályt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 14., 8:01
    ÉRTÉKELÉS: 28

    Kedves Márton Úr! Itt az eredménye az RMDSZ politizálásának! Önök elárultak minket, az erdélyi magyarságot!.Csak a saját anyagi érdekükért, posztjukért harcoltak! Minden utolsó, ócska, politikai szervezettel szövetkeztek! Ezt, Ön tudja a legjobban, hiszen Ön egy bajnok ( a legrégebbi képviselő, harminc éve koptatja a képviselőház padjait). Markó Béla és Kelemen Hunor cinikus, zavart vigyorgása sunyizása ide vezetett! Nem volt harminc év alatt egy gerinces, határozott karizmatikus kemény jellemű magyar politikus. Mi, a választók, sajnos kényszer helyzetben voltunk ,nem volt más alternatíva, az RMDSZ re kellett szavazzunk. A korlátozások lejárta után meg kellene mozduljon a magyarság, mert azt látják, a románok, hogy velünk mindent lehet! Önök soha nem mertek semmi hasonlót kezdeményezni, mert féltették a posztjukat!
    A székelyek menetelését, a régiókért az aláírásgyűjtést sem önök kezdeményezték. Szerencsére szégyelték ezeket akadályozni, de nem is támogatták őszintén, mert féltek!