Van, és ha rajtunk áll, lesz is!

Újabban ismét egyre többször hallhatjuk a többségi médiában, hogy Székelyföld nem létezik. Oly sűrűn hangzik el és írják le, hogy az ember már-már a besulykolás fogására gyanakszik, illetve az ősember jut eszébe, akiről feltételezik, hogy amolyan ráolvasásos technikához folyamodott, valahányszor valamit el akart érni. A ráolvasási mondókáknak varázserőt tulajdonított, úgy gondolhatta, hogy az majd megkönnyíti dolgát valahányszor vadászni indul, és segítségére lesz a vadak elejtésében.

A varázsigéknek önszuggesztiós hatása is lehet. Megedzheti az akaratot vagy az erőt, s most aztán tűnődhetünk azon, hogy vajon elrejteni, eltüntetni szándékoznak azok szülőföldünket, akik folyton ezt fújják és írják le számtalanszor. Netán saját lankadó akaratukat serkentenék? Elvégre egy ilyen feladatba alaposan bele lehet fáradni, mi több, kétségbe is lehet esni, ugyanis a székelyek évezredes szálláshelye eddig se el nem párolgott, se el nem süllyedt, újabban pedig még zászlóval is hirdeti közel ötszáz településén, hogy van, és népe ragaszkodik hozzá.

A minap a B1 televízióban ismételten elhangzott kijelentést az avatja mégis különössé az ismételt ráolvasási szertartások közepette, hogy nem akárki: a Román Akadémia elnöke szájából hangzott el, aki korábban a kolozsvári egyetem rektoraként a Bolyai maradékait is adminisztrálta egyebek között. Ion Aurel Pop történésznek mondja magát, és kíváncsi vagyok arra a historikusi körre, amelyben ő eme állítását meg tudná maradéktalanul védeni.

A történészek idegenkednek a „mi lett volna, ha” típusú felvetésektől, ők a múltra esküsznek, az megdönthetetlen tények erejével hat. Történészünk itt azonban alighanem levetette a tudományos ornátust, ugyanis azzal folytatta, hogy ami nincs, annak védelmében törvényjavaslatot sem lehet benyújtani, pláne, tette hozzá, ha az alkotmányellenes is.

Hát innen fúj a szél! Régi, tacitusi tanácsa a tudománynak, hogy politikát és tudományt nem tanácsos összekeverni, még kevésbé vágyakat beteljesült tényként kezelni.