Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Digitális eszközök gyűjtésére indított kampányt a Magyar Szülők Szövetsége

Digitális eszközök gyűjtésére indított kampányt a Magyar Szülők Szövetsége Románia

Számítógépek, laptopok, táblagépek, okos telefonok gyűjtésére indított kampányt a Magyar Szülők Szövetsége. A két éve alakult civil szervezet így próbál segíteni azokon a gyermekeken, akiket az eszközhiány akadályoz a tanulásban.

Hirdetés
Hirdetés

A szövetség azt követően tett felhívást a nem használt, de hibátlanul működő eszközökkel rendelkezők felé, hogy a koronavírus-járvány miatt március 11-től felfüggesztették az iskolai oktatást, Klaus Johannis államfő pedig hétfőn bejelentette, hogy a cikluszáró évfolyamokat leszámítva ebben a tanévben már nem is hívják be a gyermekeket az iskolába. Március 11. és április 3. között fakultatív volt az online oktatás, az elmúlt héttől, a tavaszi vakáció végétől azonban kötelezővé tették ezt az oktatási formát.

Egy április elején végzett felmérés szerint a magyar gyermekek mintegy 9 százaléka számára az iskola semmilyen megoldást nem biztosított az internetes oktatásra. A diákok csupán 45 százaléka számára elérhetők a valóban digitálisnak, interaktívnak tekinthető tanítási módszerek. A legelterjedtebb oktatási formának az bizonyult, hogy a tanítók, tanárok e-mailen, közösségi oldalon, SMS-ben küldik el a megoldandó feladatokat. Ez a diákok 59 százaléka esetében történt, döntően az elemi osztályokban. A felmérés publikált része nem tért ki arra, hogy milyen mértékben biztosítottak az eszközök a tanuláshoz, de a szülői szövetség arról számolt be, hogy magyar gyermekek tízezrei nem tudják követni az iskolai tananyagot, mert nincsen hozzá eszközük.

A szövetség hangsúlyozta: az oktatáshoz való jog az alapvető ember jogok egyike. A járvány idején hozott romániai intézkedések következtében azonban ez a jog kiváltsággá vált, azok kiváltságává, akik megfelelő eszközzel rendelkeznek az online tanuláshoz.

A szövetség közlése szerint a digitális eszközöket a magyarszulok@gmail.com címen lehet felajánlani, és ezek az egyházakon keresztül jutnak majd el a nélkülöző gyerekekhez.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük