Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: kormányrendelettel fogjuk elfogadni a közigazgatási törvénykönyvet

Dăncilă: kormányrendelettel fogjuk elfogadni a közigazgatási törvénykönyvet Románia

Sürgősségi rendelettel fogadja el a kormány a közigazgatási törvénykönyvet, amely „rendet tesz a közigazgatásban” – jelentette ki szerdán az Upgrade Románia: 2019 nagy befektetési projektjei című konferencián Viorica Dăncilă kormányfő.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszterelnök szerint egy ilyen kódex elfogadása nem tűr halasztást, ezért átvesznek részeket a parlament által már elfogadott törvényből, és kormányrendelet formájában adják ki a jogszabályt, amelyet akár utólag is – figyelembe véve a Gazdasági Társadalmi Tanács (CES) észrevételeit is – finomítani lehet. Úgy vélte, hogy párbeszéddel és „pici konszenzussal” életbe ültethető lenne ez az ország szempontjából rendkívül fontos törvény.

Ugyanazon az eseményen Daniel Suciu miniszterelnök-helyettest arról kérdezték, hogyan kell értelmezni azt, hogy a CES negatívan véleményezte a jogszabálytervezetet. Suciu azt válaszolta, a kormánynak ugyan ki kell kérnie a CES véleményét, ám ez konzultatív jellegű. Másrészt rámutatott: a CES kizárólag a szakszervezetek nézetei alapján alakította ki álláspontját, és teljességgel figyelmen kívül hagyta a közigazgatási alkalmazottak szakmai szervezeteinek támogató hozzáállását.

Eugen Teodorovici úgy fogalmazott a konferencián, hogy a törvénytervezetben „normális dolgok vannak” és cáfolta, hogy ez „különleges jogállást” biztosítana a polgármestereknek. A pénzügyminiszter ugyanakkor leszögezte: a tervezet értelmében a polgármestereknek biztosítandó különnyugdíj évente 100-150 millió lejes ‘bevállalható terhet” ró a költségvetésre.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük