Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: Johannis nyomásgyakorlást követett el

Dăncilă: Johannis nyomásgyakorlást követett el Románia

Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje úgy nyilatkozott kedden, hogy Klaus Johannis államfő „nyomást gyakorolt” a miniszteri átadási-átvételi ceremóniákon való részvételével és felszólalásaival, és emiatt az érdekkonfliktus helyzete állt elő.

Hirdetés
Hirdetés

„Mindannyian tanúi voltunk Johannis elnök nyilatkozatainak, amelyeket a védelmi, külügyi, igazságügyi, belügyi miniszteri mandátumok átadási-átvételi ceremóniáján tett. A védelmi és külügyi tárca átvételi ceremóniáján való jelenlétét még meg tudjuk érteni, mert ezeken a területeken az az államfőnek alkotmányos hatásköre van, de hogy tudja megmagyarázni az elnök azt, hogy személyesen adta áldását az új igazságügyi miniszter kinevezésére, olyan körülmények között, hogy Johannis úr dossziéját november 12-én, a két forduló között tárgyalják? Hogy várhatunk pártatlanságot az igazságszolgáltatástól az elnök ügyében, amikor Johannis úr személyesen ment el a minisztériumba felügyelni, amint Predoiu úr átveszi mandátumát? Miért ment el a belügyminisztériumba Klaus Johannis, hogy egyértelmű jelzést adjon a tárcavezetőnek, tudva, hogy néhány nap múlva ez a minisztérium szervezi meg az államelnöki választásokat? Nyilvánvaló, hogy az elnök emlékeztetni akarta ezeket a minisztereket, ki tette oda őket, és kinek kell engedelmeskedniük. Ez egy olyan nyomásgyakorlás, amely az elnököt az érdekkonfliktus helyzetébe hozza, legalábbis erkölcsileg, de talán törvényesen is” – mondta Viorica Dăncilă a PSD székházában tartott kedd esti sajtótájékoztatóján.

Dăncilă szerint Johannisnak a munkaügyi minisztériumba kellett volna mennie, amely „fontosság szempontjából az utolsó helyen áll Orban miniszterelnök számára”. „Miért nem ment oda Johannis úr, hogy magyarázatot adjon arra, miért mondott le a PSD-kormány által beütemezett nyugdíjemelésekről és béremelésekről? Magyarázza el, miért fogják módosítani a bértörvényt oly módon, hogy az jövedelemcsökkenést fog eredményezni a közszférában! Miért nem ment Klaus Johannis az egészségügyi minisztériumba, biztosítani az embereket, hogy nem fognak kórházakat összevonni és bezárni? Miért nem ment a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumba, hogy megnyugtassa a gazdákat, hogy meg fogják kapni a támogatásokat és folytatódni fognak az öntözési programok? Ezt kellett volna tennie a hivatalban levő elnöknek: biztosítania kellett volna az állampolgárokat afelől, hogy nem hoznak megszorító intézkedéseket” – mondta Dăncilă.

A volt miniszterelnök azt is kilátásba helyezte, hogy az általa vezetett Szociáldemokrata Párt munkacsoportot fog létrehozni, amelynek az lesz a feladata, hogy folyamatosan monitorozza az Orban-kormány tevékenységét, így próbálva megakadályozni, hogy Johannis és a kormány visszaéléseket és igazságtalanságokat kövessen el a román néppel szemben.

Nehéz átadnom a mandátumot egy olyan embernek, aki hazaárulás miatt feljelentést tett ellenem

Viorica Dăncilă volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt elnöke úgy nyilatkozott kedd este az Antena 3 televíziónak: azért nem volt jelen a miniszterelnöki mandátum átadási-átvételi ceremóniáján a Victoria-palotában, mert az új miniszterelnök, Ludovic Orban korábban hazaárulás miatt büntetőjogi feljelentést tett ellene.

„Nagyon nehéz olyan embernek átadnom a mandátumot, aki – mint tudják – büntetőjogi feljelentést tett ellenem hazaárulásért. Nagyon nehéz ezt figyelmen kívül hagyni. Én hívő ember vagyok, a hitem azt mondja, hogy meg kell bocsátanom, és én meg is bocsátottam ezt, végül emiatt nem tettem bírósági feljelentést ezen vádak miatt” – mondta Dăncilă arra a kérdésre, miért nem jelent meg a Victoria-palotában, hogy átadja a miniszterelnöki mandátumot Ludovic Orbannak.

Nagy az elégedetlenség Birchall attitűdje miatt

A Szociáldemokrata Párton (PSD) belül „nagy az elégedetlenség” Ana Birchall volt igazságügyi miniszter attitűdje miatt – nyilatkozta kedd este Viorica Dăncilă.

„Nagy az elégedetlenség a PSD-n belül Birchall asszony attitűdje miatt, hisz fontos, hogy az állampolgárok jogait és szabadságát is tiszteletben tartsuk. Jövő héten összeül a párt végrehajtó bizottsága, és akkor beszélni fogunk Ana Birchall asszonyról” – mondta Dăncilă, beszélgetőpartnerének arra a kérdésére reagálva, hogy fontolgatják-e a volt igazságügyi miniszter kizárását a PSD-ből.

Birchallt kedden, a tárcavezetői mandátum átadási-átvételi ceremóniáján Klaus Johannis államfő megdicsérte, mondván: a volt igazságügyi miniszter mandátuma alatt „szembehelyezkedett” a Dăncilă-kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőségével. Johannis szerint Birchall rövid mandátuma alatt maximálisan kivette a részét a rá háruló problémák megoldásából, és „kritikus helyzetekben” szembehelyezkedett saját kormányával és pártjával, az igazságügyi rendszert, az igazságszolgáltatás függetlenségét helyezve előtérbe.

Dăncilă a kedd esti interjúban azt mondta: ő megpróbálta ugyan felmenteni tisztségéből Ana Birchallt, de Johannis nem írta ezt alá, és az elhangzott dicséret után érthető, hogy mi volt ennek oka.

A PSD elnöke azt is hozzátette: Birchallt már korábban ki lehetett volna zárni a pártból, de szükség volt igazságügyi miniszterre, aki láttamozza a lakosság számára fontos jogszabályokat.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük