Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csángó középiskolásoknak szánt kollégiumot avattak Bákóban

Csángó középiskolásoknak szánt kollégiumot avattak Bákóban Románia

Moldvai csángó középiskolásoknak szánt kollégiumot avattak pénteken a moldvai Bákóban.

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: az erre a célra megvásárolt magánházban kialakított kollégium 15-20 diák számára biztosít ellátást. Olyan diákoknak kívánnak helyet biztosítani benne a tanév második félévétől, akik a moldvai magyar oktatási program részesei voltak, és 9. osztálytól a bákói iskolák valamelyikében folytatják tanulmányaikat.

Az RMPSZ elnöke elmondta, a kollégium azokból az adományokból jöhetett létre, amelyeket a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány gyűjtött 2004 és 2006 között a külsőrekecsini csángó iskola felépítésére. Amint felidézte: a külsőrekecsini iskola alapkövét is letették, de „az az álom nem valósulhatott meg”, és ezért a támogatást a kollégium létrehozására fordították.

Hirdetés
Hirdetés

A kollégium tulajdonjogilag is az RMPSZ tulajdonába került, és a pedagógusszövetség fogja működtetni a moldvai magyar oktatási program részeként. Az RMPSZ feladata lesz a szakmai koordináció és a működési feltételek biztosítása is.

Burus Siklódi Botond elmondta: a második szemeszter elejétől hét gyermek költözik be a kollégiumba, de biztató jelek vannak arra, hogy hamarosan jobban kihasználják a létesítményt.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük