Felhívás!

Ciolacu szerint Iohannis brutálisan beavatkozott a választási kampányba

Ciolacu szerint Iohannis brutálisan beavatkozott a választási kampányba Románia

Megengedhetetlen, hogy Románia elnöke arra buzdítsa az embereket, hogy egy bizonyos pártra szavazzanak a vasárnapi parlamenti választáson – jelentette ki csütörtök este a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu.

“Nem hiszem, hogy van még egy elnök Európában, aki megengedi magának – főleg egy, a jelenlegihez hasonló egészségügyi és gazdasági válsághelyzetben -, hogy megossza az országot, és gyűlöletet szítson, csak azért, hogy előnyben részesítsen egy bizonyos politikai pártot. (…) Én nem számítottam arra az államfő részéről, hogy ilyen brutálisan beavatkozik a választási kampányba” – fogalmazott Ciolacu az Antena 3 televízió egyik műsorában, hozzátéve, hogy az elnök ezzel megsértette az alkotmányt.

A PSD elnökének meggyőződése, hogy alakulata megnyeri a vasárnapi parlamenti választásokat. Szerinte erre utalnak Iohannis nyilatkozatai is, hiszen “mindig, amikor kiáll, és arra buzdítja az embereket, hogy egy bizonyos pártra adják a voksukat, a PSD tudja, hogy a PNL csődöt mondott”.

Ciolacu ugyanakkor nem tartja időszerűnek, hogy a járvány közepette kezdeményezzék az államfő felfüggesztését abban az esetben, ha a PSD megnyeri a választásokat, Iohannis azonban nem akar majd kormányalakítási megbízást adni miniszterelnök-jelöltjüknek.

“Amikor majd elé állunk a kormányfőjelölttel, visszük az aláírási íveket is, hogy bizonyítsuk a PSD parlamenti többségét” – nyomatékosította.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások