Felhívás!

Ciolacu: bűnvádi feljelentést tettünk a Cîţu-kabinet ellen

Ciolacu: bűnvádi feljelentést tettünk a Cîţu-kabinet ellen Románia

A Szociáldemokrata Párt (PSD) bűnvádi feljelentést tett a Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök vezette kabinet ellen a kormány tartaléklapjából kiutalt összegek szétosztásának módja miatt – jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu pártelnök.

A politikus szerint a települések költségvetésének kiegészítését törvény szabályozza, amit azonban nem vett figyelembe a kormány az összeg szétosztásakor, így a PSD bűnvádi feljelentést tett a kabinet ellen. A PSD-elnök a Gorj megyei Motrut említette példaként, amely a nehéz helyzetben levő, támogatásra szoruló települések listáján szerepel, mégis “nulla lejt kapott”.

Arra az újságírói kérdésre, hogy pártja az országos korrupcióellenes ügyészségen vagy a legfőbb ügyészségen panaszolta-e be a kormányt, Ciolacu azt felelte, az ország minden PSD-s polgármestere a közigazgatási bírósághoz tartozó ügyészségen fog feljelentést tenni.

A PSD elnöke a Nemzeti Liberális Párt vezetőjéről, Florin Cîţuról elmondta, hogy nem lát esélyt vele a párbeszédre azok után, hogy “megsértette” a szociáldemokrata párti elöljárókat. “Sajnálom, de nem tudok ilyen politikussal kommunikálni” – mondta Ciolacu.

Nem tárgyaltak a többi párttal a képviselőház elnöki tisztségéről

Marcel Ciolacu szerint a Szociáldemokrata Párt még nem tárgyalt egyik parlamenti alakulattal sem a képviselőházi tisztség várományosáról.

Ciolacut azzal kapcsolatban kérdezték kedden az újságírók, hogy Ludovic Orban képviselő aznap közölte: szerdán beterjeszti lemondását a házelnöki posztról.

Válaszában a PSD elnöke komolytalansággal vádolta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusát. Felidézte Ludovic Orban több olyan ígéretét, amelyet szerinte később nem váltott be a PNL volt vezetője. “Ma bejelentette, hogy mit tesz holnap. Nincs egy komolyabb politikus, akiről beszélhetnénk?” – kérdezett vissza Ciolacu.

A szociáldemokraták vezetője emlékeztetett arra, hogy a házelnöki tisztségről a parlamenti többség dönt, a pártok közötti előzetes egyeztetések alapján. ‘Ilyen egyeztetéseink nekünk még nem voltak’ – jelentette ki.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.