Felhívás!

Ciolacu: a PSD törvényhozói a Cîţu-kormány ellen fognak szavazni

Ciolacu: a PSD törvényhozói a Cîţu-kormány ellen fognak szavazni Románia

A Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozói bent lesznek az ülésteremben a Cîţu-kabinet beiktatásáról döntő parlamenti szavazáskor, de ellene fognak szavazni – közölte kedden Marcel Ciolacu, a politikai alakulat ügyvivő elnöke.

“Elmegyünk a szavazásra, és a Cîţu-kormány ellen fogunk szavazni” – jelentette ki Ciolacu.

Azt is elmondta: “figyelemmel fogják követni”, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) betartja-e majd az alkotmánybíróság döntését, és megszavazza-e az általa javasolt kormányt.

“Elhatároztuk: nem szavazzuk meg Cîţu urat;és még azt is elhatároztuk, hogy jelen leszünk a teremben” – fogalmazott a PSD ügyvivő elnöke.

Felfüggesztették Sorina Pintea PSD-tagságát

Felfüggesztették Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter PSD-tagságát – jelentette be kedden Marcel Ciolacu.

Ciolacu elmondta, a párton belül az a politikai döntés született, hogy akit előzetes letartóztatásba helyeznek vagy megszületik ellene az alapfokú ítélet, annak felfüggesztik párttagságát.

Sorina Pintea volt egészségügyi miniszter ellen, aki mandátuma megszűnése után a nagybányai sürgősségi kórházat vezette, vesztegetés elfogadása miatt indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

Miután Pinteát a DNA kérésére előzetes letartóztatásba helyezték, Gabriel Zetea, a Szociáldemokrata Párt Máramaros megyei szervezetének elnöke javasolta, hogy függesszék fel a volt miniszter párttagságát.

Március 21-én tartják a PSD tisztújító kongresszusát

Március 21-én tartják a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusát – jelentette be Marcel Ciolacu.

A PSD ügyvivő elnöke azt is közölte, hogy Claudiu Manda EP-képviselő lesz a PSD kampányfőnöke, és hogy Lia Olguţa Vasilescu része lesz annak a csapatnak, akikkel együtt jelölteti magát a tisztújító kongresszuson.

Ciolacu cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint hatalmi harcok dúlnának a Szociáldemokrata Párton belül.

A téma kapcsán Claudiu Manda úgy nyilatkozott: nem vágyik vezető tisztségre a párton belül, és nem is fogja jelöltetni magát a kongresszuson.

A PSD országos végrehajtó bizottsága jövő héten hoz hivatalos döntést a kongresszus megszervezéséről.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.