Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu: lehetséges, hogy a második félévtől kinyitnak az iskolák

Cîmpeanu: lehetséges, hogy a második félévtől kinyitnak az iskolák Románia

Lehetséges, hogy a második félévtől kinyitnak az iskolák – jelentette ki szerdán Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető szerint ez előtt a dátum előtt nem lehet szó a klasszikus oktatásra való visszatérésről, és a második félévtől is csak „a járványhelyzet függvényében” kerülhet erre sor.

Cîmpeanu kifejtette: január közepén értékelik a helyzetet, és „nem zárnak ki semmilyen forgatókönyvet”. Előfordulhat, hogy csak a kicsik térnek vissza az iskolába, de lehet, hogy a vizsga előtt álló osztályok (is), illetve megtörténhet, hogy engedélyezik az osztályban történő oktatást azokban a régiókban, ahol alacsonyabb a fertőzöttségi arány, és tekintettel lesznek arra is, hogy miként halad az az oltási kampány – magyarázta a miniszter.

Cîmpeanu azt mondta: minderre leghamarabb a második félév első napjától, azaz február 8-ától kerülhet sor. „Fizikailag és logikailag nem lehet másképp” – szögezte le a tárcavezető.

A PSD az iskolák kinyitását kéri a vakációt követően

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az iskolák kinyitását kéri a vakációt követően – nyilatkozta szerdán Alexandru Rafila.

A szociáldemokrata szenátor szerint „indokolatlan” az intézkedés elhalasztása.

Rafila emlékeztetett: az Európai Unió egyetlen országa sem zárta be november-decemberben az elemi iskolákat. Hozzátette: mindjárt egy éve lesz, hogy a gyerekek nem járnak rendesen iskolába, és egyeseknek, főleg azoknak, akik nem fértek hozzá rendes körülmények között az online oktatáshoz, ez rendkívül nagy hátrányt jelent.

A mikrobiológus „megmagyarázhatatlannak” nevezte azt a döntést, hogy az iskolákat február 8-áig zárva tartsák, és határozottan kérte, hogy a vakációt követően térjenek vissza a normális oktatáshoz.

Úgy fogalmazott: az újabb egyhónapos halasztás „nem jó sem a tanulóknak, sem a diákoknak, sem a gazdaságnak”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük