Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Címereket, zászlókat fogadtak el

Több mint harminc erdélyi magyar település címerét, illetve zászlaját fogadtatta el tavaly a kormánnyal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), jogi garanciát szerezve a jelképek szabad használatára – derült ki a romániai szaktárca éves összegzéséből, amelyet kedden ismertetett az RMDSZ.

Míg az RMDSZ kormányzati szerepvállalását megelőző évben összesen harminc zászló- és címerkérelmet hagyott jóvá a kormány, 2021-ben a szaktárca 112 címert és zászlót terjesztett be a kabinet elé. A tárcavezető kiemelte: ezek közül 35 az erdélyi magyar közösség sikere: két erdélyi megye és 33 erdélyi magyar település szabad címer- illetve zászlóhasználatára szereztek törvényes garanciát és idén folytatni fogják ezt a munkát.

„Az RMDSZ harcol a magyar közösség szabad szimbólum-használatáért. A kormány által hivatalosított címer, zászló garancia erre. Ezek a döntések azért fontosak, mert így senki nem veheti le a kitűzött lobogót, senki nem bírságolhat meg egyetlen magyar közösséget sem azért, mert szülőföldjének címerét, zászlaját büszkén, szabadon használja” – mutatott rá Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Az RMDSZ kezdeményezésére 2021-ben a többi között Apáca, Barátos, Bogdánd, Csíkcsicsó, Csíkszentmárton, Csíkszereda, Érmihályfalva, Gyergyószentmiklós, Gyimesközéplok, Jedd, Kányád, Kerelőszentpál, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kökös, Kommandó, Kovászna megye, Kovászna városa, Kraszna, Magyaró, Málnás, Mezőpetri, Mezőterem, Nyárádszereda, Sarmaság, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Szilágycseh, Szilágynagyfalu, Temes megye, Tusnád, Uzon, Vámosgálfalva és Végvár jelképeit hagyta jóvá a kormány.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük