Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bukaresti Kilencek: az ukrán városok bombázása háborús bűncselekmény

Bukaresti Kilencek: az ukrán városok bombázása háborús bűncselekmény Románia

Elítélik a Bukaresti Kilencek államfői ukrán városok tömeges orosz bombázását, amelyet a nemzetközi jog értelmében háborús bűncselekménynek tekintenek – derül ki a kilenc államfő közös közleményéből, amelyet a varsói elnöki hivatal tett közzé.

 „Emlékeztetünk, hogy a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények soha nem évülnek el” – szögezi le közleményében a bolgár, a cseh, az észt, a magyar, a lett, a litván, a lengyel, a román és a szlovák államfő, akik közös közleményéhez Észak-Macedónia és Montenegró elnöke is csatlakozott.

„Országaink nevében követeljük, hogy Oroszország azonnal hagyja abba polgári célpontok támadását. Nem hagyunk fel az erőfeszítéssel, hogy bíróság elé állítsuk a mai bűncselekmények felelőseit” – hangsúlyozzák az államfők.

A Bukaresti Kilencek tagállamainak elnökei elfogadhatatlannak nevezik, hogy Oroszország képviselői atomfegyverek bevetésével fenyegetőznek. „Ezzel összefüggésben megerősítjük eltökéltségünket, hogy országainkat és szövetségeseinket megvédjük” – zárják közleményüket az államfők.

Hétfő reggel Oroszország az ukrán hadsereg beszámolója szerint 75 rakétát lőtt ki Ukrajna városaira, melyek közül a légvédelemnek mintegy 40-et sikerült megsemmisíteni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapások elsődleges célpontja az ország energiainfrastruktúrája, másodlagos célja pedig emberéletek kioltása volt. A kedd reggeli összesítés szerint a támadásokban 19 ember halt meg.

forrás: MTI

fotó: presidency.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 11., 18:22
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Tehat: Becsapódott 35 rakéta mely kioltotta 19 ember életet. Legyünk komolyak egy kicsit. Ennyire az oroszok se hülyék, hogy ha tényleg embereket akartak volna támadni ilyen hatékonyságuk legyen…

    • User
      Dátum: 2022. október 12., 10:15
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Az oroszok ilyen hulyek. Eddig minden mozdulatuk azt bizonyitotta, hogy nem jo taktikusok. Csak bosszulni es rombolni tudnak. Elfoglaltak Kiev kornyeket, majd farkukat behuzva elmenekultek onnan. Elfoglaltak az altaluk is strategiai fontossagunak nevezett Kigyok szigetet, majd menekultek onnan. Elfoglaltak Harkiv kornyeket, majd fejvesztve mindent otthagyva elmenekultek. Kozben nyomukban rombolast es tomegsirokat hagytak. Minden egyes ukran sikerre a valasz a varosok es a civil infrastruktura bombazasa volt. Oket az emberi elet nem erdekli. Nem erdekelte se az elso, se a masodik vilaghaboruban. Se az ovek, se a masok elete.

  • User
    Dátum: 2022. október 12., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Képzelje el, hogy megy reggel munkába, viszi a gyereket az iskolába és a szentgyörgyi központi parkba becsapodik egy rakéta és meghal 19 ember. Sikerült elkepzelni?

    • User
      Dátum: 2022. október 12., 16:30
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Krími hídon? Hajnalban? Kicsit más a helyzet. A krími híd egy katonai célpont, mivel az utánpótlást ott szállítják. A városi park nem az. Mint a másik cikk alá is írtam, hogy ha a híd helyet mondjuk egy moszkvai parkban robbantottak volna, akkor az is bűncselekmény lenne.

  • User
    Dátum: 2022. október 12., 22:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A híd bombázása hazaszeretetből történt,ugye?Visszaakarják foglalni ,aztán majd víz alatt lesz az esemény?Ja persze ,Zeli megtanítja őket vizen járni,ő majd zongorával ,kísérí” őket.