Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bukarest a provokációk kerülésére intett és politikai megoldást szorgalmaz Transznisztriában

Bukarest a provokációk kerülésére intett és politikai megoldást szorgalmaz Transznisztriában Románia

Bukarest aggodalommal értesült a Moldovai Köztársaság Dnyeszter melléki területein bekövetkezett incidensekről, amelyek kapcsán a körülmények tisztázását, és a provokációk elkerülését tartja szükségesnek.

Hirdetés
Hirdetés

A román külügyminisztérium keddi közleményében óvatosságra és önmérsékletre intett, illetve teljes támogatásáról biztosította Maia Sandu moldovai államfő és a chișinăui hatóságok azon törekvését, hogy a helyzetet „felelősen, átlátható módon és kiegyensúlyozottan” kezeljék.

„A feszültség mesterséges és indokolatlan növelése nem szolgálja a Dnyeszter két partján élők érdekeit, kiváltképp a régió jelenlegi biztonsági helyzetében” – állapította meg a román külügyminisztérium. Az állásfoglalás leszögezi: Románia politikai rendezést támogat a „Dnyeszteren túli probléma” ügyében Moldova szuverenitásának és területi épségének, illetve európai irányultságának tiszteletben tartásával, az ország nemzetközileg elismert határai között.

A román külügy arra reagált, hogy hétfőn Moldova nemzetközileg el nem ismert, oroszbarát, Dnyeszteren túli, szakadár területének központjában, Tiraszpolban kézi páncéltörő gránátvetővel lőtték a belbiztonsági minisztérium épületét, robbantások rongálták meg a térségben sugárzó orosz nyelvű rádió antennáit, illetve támadás érte a szakadárok egyik katonai alakulatát. Maia Sandu elnök a moldovai nemzetbiztonsági tanács keddi ülését követően kijelentette: a térség stabilitásának megingatásában érdekelt, háborúpárti helyi szervezetek provokációjára gyanakszik, a szakadárok szerint azonban ukrán erők akarják a Dnyeszter-melléket belerángatni a konfliktusba.

A román médiát élénken foglalkoztatja a háború közeledésének veszélye, a megszólaltatott elemzők attól tartanak, hogy Oroszország Moldovát is megtámadja az oroszajkú Dnyeszteren-túli lakosság fenyegetettségére és megvédésének szükségességére hivatkozva. A Moszkva által gazdaságilag és katonailag is támogatott Dnyeszter-menti szakadár térségben orosz „békefenntartók” állomásoznak. A román katonai szakértők szerint Oroszországnak az a célja, hogy ezeknek a csapatoknak a segítségével teljesen elvágja Ukrajnát a Fekete-tengertől, illetve visszaszerezze ellenőrzését az immár európai integrációra törekvő volt szovjet tagköztársaság Moldova felett.

A védelmi miniszter szerint nem áll fenn a háború veszélye a Moldovai Köztársaságban

Vasile Dîncu védelmi miniszter szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy háború törjön ki a Moldovai Köztársaságban.

Szerdán a tárcavezető úgy nyilatkozott, mindig aggodalommal tekintenek a Románia szomszédságában kialakuló konfliktusokra, meglátása szerint azonban a moldovai konfliktus nem fog fokozódni.

„A Moldovai Köztársaságnak természetesen kezelnie kell a helyzetet, az ország készenlétben áll, felügyeli a helyzetet, de mi nem látunk ebben problémát” – fogalmazott.

Rámutatott, meglátása szerint nem áll fenn a háború veszélye a Moldovai Köztársaságban, amely „katonailag és politikailag is semleges” állam.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások