Felhívás!

Bizalmatlansági indítvány: A kormány képviselői a saját maguk hozta valamennyi szabályt megszegték

Bizalmatlansági indítvány: A kormány képviselői a saját maguk hozta valamennyi szabályt megszegték Románia

A kormány képviselői a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott valamennyi szabályt megszegték – hangsúlyozza a Szociáldemokrata Párt (PSD) a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványban.

A dokumentum szerint a Ludovic Orban vezette kabinet képviselői végérvényesen elvesztették hitelüket a járvány nem megfelelő kezelésével.

“Miközben azt ismételgették, hogy a vírus rendkívül veszélyes, úgy viselkedtek, mintha az nem is létezne – védőmaszk viselése és a fizikai távolság betartása nélkül mulattak a kormány épületében, és bulikat szerveztek többtucatnyi meghívott, alvilági figura részvételével. Megszegték a maguk hozta valamennyi szabályt, figyelmen kívül hagyták az epidemiológusok ajánlásait. Úgy viselkedtek, mintha a törvény és a koronavírus fölött állnának” – áll a szövegben.

A bizalmatlansági indítvány felrója továbbá a kormánynak, hogy sok esetben egymásnak ellentmondó intézkedéseket hozott, ugyanakkor azzal vádolja a kabinetet, hogy a koronavírus leple alatt kifosztotta az államkasszát, jelentős összegeket csatornázva át a liberálisokhoz közel álló cégeknek.

A dokumentum hangsúlyozza, a veszélyhelyzet bevezetése óta eltelt két hónapban “megbírságolták a kis jövedelmű polgárokat”, akik nem tudták megengedni maguknak, hogy maszkot vásároljanak, miközben a fogyasztóvédelem szerint “az Orban-kormány által importált maszkok 90 százaléka nem megfelelő minőségű, veszélyezteti az emberek egészségét”.

Bírálja az indítvány az Orban-kormány pénzügypolitikáját is, hangsúlyozva, hogy a liberális kabinet “9 hónap alatt több mint 105 milliárd lej hitelt vett fel, négyszer annyit, mint a PSD-kormány”, ezért az államadósság májusra elérte a bruttó hazai termék 40 százalékát.

A dokumentum felrója továbbá a liberálisoknak, hogy nem duplázták meg a gyermekpénzt, illetve hogy nem a törvényben előírtaknak megfelelő mértékben emelik a nyugdíjakat, továbbá hogy megfelelő gazdasági intézkedések hiányában visszatért “a megszorítások, a szegénység, az alacsony bérek” időszaka, napról napra csökken a vásárlóerő.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.