Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ nem támogatja Meleșcanu megválasztását a szenátus élére

Az RMDSZ nem támogatja Meleșcanu megválasztását a szenátus élére Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatja Teodor Meleșcanu megválasztását a szenátus elnöki posztjára – közölte kedden Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Cseke emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ már eldöntötte, nem támogatja a jelenlegi kormányt, és megszavazza a kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt, amelynek beterjesztését az ellenzék fő ereje, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyezte kilátásba. Cseke hozzátette, ebből az is következik, hogy a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt Meleșcanut sem támogatják.

Rámutatott: a parlamentben nem hajlandó támogatni az RMDSZ a szociáldemokrata kormányt. Úgy vélte, az RMDSZ szerint a jelenlegi belpolitikai válságot az oldhatná meg, ha leváltanák Viorica Dăncilă kormányát és más kabinet alakulna.

Cseke Attila nem nyilatkozott arról, hogy kit támogatnak a szenátus élére. Kijelentette, erről csak azt követően döntenek, ha a pártok hivatalosan is megnevezik jelöltjeiket.

A PSD-vel együtt kormányzó, a Călin Popescu Tăriceanu volt szenátusi elnök által vezetett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) augusztus végén jelentette be, hogy felbontja a PSD-vel kötött koalíciós szerződést, és ellenzékbe vonul. Tăriceanu a hétfőn kezdődött őszi parlamenti ülésszak első napján lemondott a szenátusi házelnöki posztról, amit már a koalíciós szerződés felbontásakor kilátásba helyezett.

Ezt követően a PSD bejelentette, hogy a szintén ALDE-tag Teodor Meleșcanu volt külügyminisztert javasolja szenátusi házelnöknek. Meleșcanu elfogadta a felkérést. Az új házelnökről később szavaznak.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük