Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az igazságügyi miniszter újabb javaslatváltozatot mutat be a SIIJ felszámolására

Az igazságügyi miniszter újabb javaslatváltozatot mutat be a SIIJ felszámolására Románia

Stelian Ion igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a koalíció keddi ülésén újabb javaslatváltozatot fog bemutatni az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolására.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető erről a parlament épületében nyilatkozott a kormánypártok vezetőinek keddi tanácskozása előtt.

Kifejtette, igazságügyi miniszterként számára is, de az USR PLUS számára is lényegbevágó a SIIJ felszámolása oly módon, hogy ne legyen lehetőség az intézmény újbóli létrehozására „új címkével vagy új székházzal”. Másrészt fontosnak tartják, hogy a DNA és a DIICOT visszakapja korábbi hatáskörét, a bírákat és ügyészeket érintő korrupciós ügyeket pedig a DNA vizsgálja ki – tette hozzá Stelian Ion.

Az igazságügyi miniszter elmondta, a javaslata biztosítékot nyújt azoknak a koalíciós partnereknek, akik pótlólagos garanciát szeretnének arra, hogy a bírák és ügyészek nem lesznek visszaélések áldozatai, ha az őket érintő korrupciós ügyek kivizsgálása a DNA-hoz kerül vissza. Ez a pótlólagos garancia nem a SIIJ felszámolásáról szóló jogszabályba, hanem a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénybe kerülne be.

Stelian Ion úgy vélekedett, az RMDSZ-nek nem lesz oka ellenezni az új javaslatot, annál is inkább, mert elvi szinten már tárgyaltak róla.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük