Felhívás!

Az Egyesült Államok után Romániában is találtak egy rejtélyes fémoszlopot

Az Egyesült Államok után Romániában is találtak egy rejtélyes fémoszlopot Románia

Röviddel az után, hogy nyom nélkül eltűnt a utahi Red Rock sivatagban felfedezett titokzatos fémépítmény, Romániában, Karácsonkő (Piatra Neamț) városa mellett is előkerült egy hasonlóan rejtélyes eredetű fémoszlop, majd pár nap múlva az is eltűnt.

A monolit közel négy méter magas és háromszög alakú volt, felületét körkörös jelek borították, december 1-jén, négy nappal a megjelenése után azonban el is tűnt a helyszínről.

Egy helyi újságíró, Robert Iosub látta az építményt, és a Reuters hírügynökségnek elmondta, felehetően egy gyenge hegesztő munkája lehet, mostanra azonban csak a hűlt helye maradt.

Bár a román hatóságok, illetve a Neamț megyei kulturális és örökségvédelmi hivatal vizsgálja az ügyet, egyelőre nem tudják, hogyan kerülhetett az oszlop a védett régészeti lelőhelyre.

Rocsana Josanu, a Neamț megyei kulturális és örökségvédelmi hivatal igazgatója elmondta, ahhoz hogy bárki bármit is építsen vagy telepítsen a lelőhelyre, az intézmény engedélye szükséges, amit a kulturális minisztériumnak is jóvá kell hagynia.

Az első rejtélyes monolit fémobjektumot először egy állatszámláló helikopteren tartózkodó biológus észlelte a utahi sivatagban.

(hirado.hu/Digi24)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások