Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Április elején kezdődhet az oltáskampány széles lakossági rétegeket érintő, harmadik fázisa

Április elején kezdődhet az oltáskampány széles lakossági rétegeket érintő, harmadik fázisa Románia

Április elején kezdődhet a COVID-19 elleni oltáskampány harmadik, a lakosság széles rétegeit immunizáló szakasza – közölte Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány koordinátora keddi sajtótájékoztatóján.

Hirdetés
Hirdetés

A katonaorvos kifejtette: egyelőre csak becslésekről lehet beszélni az oltás ütemét illetően, ugyanis ez több tényezőtől – az oltóanyagok érkezésének ritmusától, az oltási kapacitástól – függ.

Az első szakaszhoz, amelyben az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozókat oltják be, 376 oltási központot készítettek elő, ebből 251 már működik.

Gheorghiţă arról is beszélt, hogy az online feliratkozási platform jelenleg az egészségügyi és a szociális ellátó rendszer dolgozóinak jelentkezését fogadja. Ők a jogi személyként beregisztráló munkaadójukon keresztül kérhetik a nyilvántartásba vételt.

Azok az egészségügyben vagy szociális ellátásban dolgozó személyek, akik olyan magánrendelőben dolgoznak, amelynek nincs elektronikus aláírása, a telefonközponton (call-center) keresztül kérhetik felvételüket a várólistára. A call-center személyzetét a védelmi minisztérium, illetve első szakaszban a különleges távközlési szolgálat (STS) biztosítja, és minden megyében üzemképes.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, becslései szerint az oltáskampány második szakasza január 15-e után kezdődhet el az egészségügyi-szociális otthonok beutaltjainak immunizálásával. Ez 1884 szociális otthon körülbelül 40.000 lakóját jelenti. Beoltásukat mozgóalakulatok fogják végezni. A mozgóalakulatok megalakítása már elkezdődött, hogy legyen idő a kiképzésükre.

A második szakaszban a szociális otthonok lakói után a 60 év fölötti személyek és krónikus betegek kaphatják meg a vakcinát, ez a kategória körülbelül 4 millió főt számlál – mondta még a szakember.

Szerdán újabb 150 ezer adag oltás érkezik Romániába

Szerdán 150.000 adag COVID-19 elleni vakcina érkezik Romániába, és január végére az országba érkező oltóanyagok mennyisége eléri a 600.000-et – közölte Valeriu Gheorghiţă.

Gheorghiţă emlékeztetett, hogy 2020. december 26-án érkezett meg az országba az első, inkább csak szimbolikus, 10.000 adagot tartalmazó szállítmány, ezt december 29-én 140.000 újabb vakcinaadag követte. „Holnap, január 6-án jön a második valóban jelentős szállítmány, körülbelül 150.000 dózis” – közölte a katonaorvos.

Tájékoztatása szerint a koronavírus elleni oltóanyagok heti rendszerességgel fognak az országba érkezni, január folyamán összesen körülbelül 600.000 adagra lehet számítani.

Valeriu Gheorghiţă hangsúlyozta, hogy csak beoltásra alkalmas személyek kaphatják meg a vakcinát. Ez azt jelenti, hogy a beoltandó személynek nem lehetnek olyan egészségügyi panaszai, amelyek ellenjavallttá teszik az oltást, ugyanakkor az illetőnek akarnia is kell, hogy megkapja azt. Nem oltható be az a személy, aki valamilyen fertőzéses betegségen megy éppen keresztül, és az sem, aki kevesebb mint egy hónapja fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal – mondta a szakember.

Kevés oltóanyag megy kárba

Nagyon kevés COVID-19 elleni vakcina megy kárba, jelenleg 87 ilyen adagról tudnak – jelentette ki Valeriu Gheorghiţă.

A katonaorvos elmondta: fennáll a kockázata annak, hogy néhány adag oltás előre nem látható okokbó kárba megy, például azért, mert eltörik a fiola. Jelenleg azonban nagyon kevés ilyen esetről tudnak: az eddig szétosztott 64.000 oltásadagból mindössze 87 veszett kárba – tette hozzá Gheorghiţă.

Azt is közölte, hogy az erre vonatkozó adatokat az országos elektronikus nyilvántartás összegzi.

Az emberek 30-35 százaléka még bizonytalan a vakcina beadatását illetően

Az eddigi felmérések szerint az emberek 30-35 százaléka még bizonytalan a koronavírus elleni vakcina beadatását illetően, vagy halasztani akarja az oltást – nyilatkozta Valeriu Gheorghiţă.

Az orvos szerint fontos a megfelelő tájékoztatás folytatása, a bizonytalanság és a halasztás ugyanis nem egyenlő az oltás megtagadásával – véli -, ez inkább annak tudható be, hogy az embereknek további információkra van szükségük a téma kapcsán.

A szakember azt mondta, azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik egyelőre nem kívánják beadatni maguknak az oltást, minden bizonnyal „megvannak rá az okaik”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások