Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

A túlzott sebesség veszélyeire figyelmeztető kampányt indított a rendőrség

A túlzott sebesség veszélyeire figyelmeztető kampányt indított a rendőrség Románia

A túlzott sebesség veszélyeire próbálja meg felhívni a figyelmet a rendőrség egy kedden elindított kampánnyal, amelynek a Kilátás a kórházi ágyból nevet adták.

Hirdetés
Hirdetés

A rendőrök egy kórházi ágyat helyeztek el kedd délelőtt a Bukarestet Konstancával összekötő autópálya melletti OMV-benzinkútnál az augusztus 10-e és szeptember 30-a között zajló országos kampány elindításaképpen.

“A túlzott sebesség okozta legtöbb súlyos közúti baleset nyáron, a szabadságok idején következik be, amikor az emberek nyaralni sietnek – hegyvidékre, tengerre. Az emberek sokszor választanak szép kilátást biztosító szállást nyaralásukra. A vakációzni siető gépkocsivezetők azonban nem gondolnak arra, hogy a nagy sebesség miatt egy másfajta kilátásban is részük lehet: a kórházból nyíló kilátásban” – áll a kampány szövegében.

A kampány keretében a közlekedésrendészet különböző akciókkal akarja felhívni a sofőrök figyelmét a kockázatokra, amelyeket akkor vállalnak, ha nem tartják be a követési távolságot, nem igazítják sebességüket az útviszonyokhoz, és főként ha nem tartják be a sebességkorlátozást – mondta el Grigore George főfelügyelő, a rendőrség közlekedésrendészeti osztályának megbízott vezetője.

A rendőrség szórólapokkal, videóanyaggal, rádiócsatornák által sugározott közhasznú hirdetéssel, a közösségi hálón közzétett üzenetekkel készült a kampányra, de a nyaralni vágyók is belefuthatnak a hirdetésbe a szállásfoglalási oldalakon ‘nagyon jó ajánlat’ címszó alatt, amelyre rákattintva a www.vederedinspital.ro weboldalra jutnak.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük