Felhívás!

A tanügyminiszter szerint kevés az esély rá, hogy hagyományos módon folytatódjon ősztől az oktatás

A tanügyminiszter szerint kevés az esély rá, hogy hagyományos módon folytatódjon ősztől az oktatás Románia

Kevés az esély rá, hogy ősztől hagyományos módon kezdődjön meg az iskolai oktatás – nyilatkozta a tanügyminiszter. Monica Anisie szerint a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé, hogy az összes diák egyszerre legyen jelen a tantermekben. A tárcavezető hozzátette, több lehetőséget is számításba vesznek, akár a teljesen online oktatás folytatását is.


“Elemeztük a 2020-2021-es tanév megkezdésének lehetséges módozatait. Az összes forgatókönyv figyelembe veszi az egészségügyi minisztérium ajánlásait. Legjobb esetben a diákok egy része az osztályteremből, másik részük pedig otthonról követheti az órákat, majd a járványügyi helyzet függvényében váltani fogják egymást”.

Anisie elmondása szerint azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy a hagyományos rend szerint kezdjék meg a tanévet, de erre jelenleg nem sok esélyt lát. Ha pedig a helyzet romlik, a tavasszal bevezetett online rendszer maradhat érvényben ősztől is.

A tanügyminiszter hozzátette, a következő időszakban tanfolyamokat indítanak a tanárok számára az online oktatás minőségének javítása érdekében, ugyanakkor elindították a diákoknak és oktatóknak szánt laptopok és táblagépek közbeszerzési eljárását is.

(Digi24)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 13., 13:19
    ÉRTÉKELÉS: 31

    A kedves miniszter asszony és a honatyák számoltak azzal, hogy, hogyan oldódik meg a gyerekek felügyelete???
    Vagy tanulnak online otthon magukban akár több gyerek, miközben a szülők dolgoznak??? 🤔
    Mi a helyzet az ovisokkal???
    Vagy azon szülők, akik otthon maradnak a gyerekekkel más megokdas

  • User
    Dátum: 2020. július 13., 19:30
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Egy első osztályos gyerek aki most kell tanuljon írni, olvasni – a szülő munkából ki kell maradjon hogy a gyerek mellett legyen. Szomorú dolog.

  • User
    Dátum: 2020. július 13., 23:59
    ÉRTÉKELÉS: 9

    És az óvodák hogyan fognak működni, ott ha a szülők dolgoznak, mi lessz a gyerekekkel. Valaki gondol rájuk, őket hogy lehet online tanítani, főleg azokat a hátrányos családokból származó gyerekeket akiknek nincs sem laptopjuk sem számítógépük, örülnek a szülők, ha kenyeret tudnak venni és tejez. Valaki gondolt rájuk!!!!

  • User
    Dátum: 2020. július 14., 11:01
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szerintem aki ezeket a döntéseket hozzá vagy nincs gyereke vagy lelketlen,hogyan fog egy elsős meg egy ötödikes aki a tanárait sem ismeri itthonról tanulni, vagy az elsős írni olvasni,mégis hogy képzelik,3gyerek mellett hogyan lehet dolgozni is és tanítani is ,felügyelni is egész nap,? Mit adunk ennuk ha nem tudunk dolgozni?

  • User
    Dátum: 2020. július 14., 15:29
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Akkor gondoskodjanak hogy minden gyermeknek legyen internet és lap top mert a falun élő gyerekeknek nincs erre lehetőség és ezért lesz annyi írástudatlan

  • User
    Dátum: 2020. július 14., 21:12
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nekünk sem volt laptopunk meg internetünk annak idején mégsem lettünk írástudatlanok sőt helyesen is tudtunk írni.Vegyen egy könyvet a kezébe és olvasson ha tud ha nem akkor meg kell tanulni.A könyvek által egy egészen új, elbűvölő világot lehet felfedezni.Igaz már mondták nekem, hogy nem mindenki szeret olvasni …