Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A stratégiai partnerségről és a térség biztonságáról tárgyalt Iohannis a francia védelmi miniszterrel

A stratégiai partnerségről és a térség biztonságáról tárgyalt Iohannis a francia védelmi miniszterrel Románia

Klaus Iohannis csütörtökön fogadta a Cotroceni-palotában a hivatalos romániai látogatáson tartózkodó francia védelmi minisztert.

Hirdetés
Hirdetés

Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő Románia és Franciaország stratégiai partnerségének helyzetéről és fejlődési kilátásairól tárgyalt Florence Parlyval, különös tekintettel a védelmi komponensre, a NATO és az EU napirendjére, valamint a fekete-tengeri térség biztonságának alakulására.

A találkozón Klaus Iohannis elnök méltatta a kétoldalú együttműködés fejlődését és nagyon jó eredményeit a védelem területén, beleértve a NATO, az EU, az ENSZ és az EBESZ égisze alatt, illetve a nemzetközi hadgyakorlatok keretében végrehajtott közös missziókat.

Az államfő elmondta, hogy a régió biztonságának válsága nemcsak a fekete-tengeri övezetet, hanem a teljes euroatlanti térséget érinti, illetve hangsúlyozta az EU és a NATO egységes és szolidáris fellépésének fontosságát.

Iohannis köszönetet mondott Franciaországnak, mert a kelet-európai biztonsági helyzet romlására adott szövetséges válaszként kész hozzájárulni a NATO előretolt katonai jelenlétéhez Romániában.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő elmondta a francia védelmi miniszternek, hogy a NATO és az Európai Unió partnersége alapvető fontosságú az európai biztonság szempontjából, és fontosnak nevezte a szorosabbra fűzését a továbbiakban.

Florence Parly tájékoztatta Klaus Iohannist a francia uniós elnökség prioritásairól, különös tekintettel az uniós védelmi politika kereteit rögzítő Stratégiai Iránytűre, az EU űrpolitikájára és a kiberbiztonsági együttműködésre.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük