Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A PNL Viorica Dăncilă lemondását követeli

A PNL Viorica Dăncilă lemondását követeli Románia

Viorica Dăncilă kormányfő lemondását kéri a Nemzeti Liberális Párt, miután a miniszterelnök „monumentális bakit” követett el azzal, hogy amerikai látogatása során bejelentette: Románia Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét.

„A Nemzeti Liberális Párt kéri Vasilica Viorica Dăncilă kormányfő lemondását, miután az Egyesült Államokban tett magánlátogatása során újabb monumentális bakit ejtett. A kormányfő nyilatkozata újabb negatív következményekkel jár Románia nemzetközi kapcsolataira nézve. Felhívnám a figyelmet, hogy néhány hónapja egy egész csapat küzd azért, hogy Románia ideiglenes tagságot kapjon a Biztonsági Tanácsban (az ENSZ Biztonsági Tanácsában – szerk. megj.). Dăncilă asszony nyilatkozata a levegőbe röpíti a román diplomácia minden eddigi erőfeszítését, amelyet ezen megtisztelő pozíció elnyerése érdekében tett” – jelentette ki Ludovic Orban, a PNL elnöke a párt végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően.

Orban szerint Románia megítélése az Európai Unión belül is jelentősen romolhat a miniszterelnök nyilatkozata következtében.

Hirdetés
Hirdetés

„Emlékeztetem Dăncilă asszonyt, hogy nyilatkozatait nem magánszemélyként, hanem annak az országnak a miniszterelnökeként teszi, amely az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét tölti be. Bármit is mond, ezen hivatalos minőségében mondja. (…) Rendkívül kényes témában nyilatkozott, amelyben Viorica Dăncilának nem áll hatáskörében nyilatkozatot tenni, mert Románia Alkotmánya értelmében a külpolitikai ügyekben a végső döntéseket Románia államelnöke hozza meg. Ismételten követeljük Vasilica Viorica Dăncilă kormányfő lemondását” – mondta a PNL elnöke.

Viorica Dăncilă vasárnap amerikai látogatása során közölte, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik Románia Izraeli Nagykövetségét.

A kormányfő az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) konferenciáján azt mondta, az általa vezetett kormány felmérte Románia Izraeli Nagykövetsége elköltöztetésének célszerűségét. „Örömmel jelentem be ma, az AIPAC hallgatósága előtt, hogy miután országom minden illetékes alkotmányos döntéshozója kielemezte a kérdést és konszenzusra jutott, én, Románia miniszterelnöke, valamint az általam vezetett kormány el fogjuk költöztetni Románia nagykövetségét Jeruzsálembe, Izrael fővárosába” – mondta.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük