Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli a fakitermelés felfüggesztésének lehetőségét

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli a fakitermelés felfüggesztésének lehetőségét Románia

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli annak lehetőségét, hogy a szükségállapot idejére függesszék fel a fakitermelési tevékenységet – jelentette be vasárnap Costel Alexe miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető a Digi24 televízió egyik műsorában beszélt erről egy petíció kapcsán, amelyben 25 ezer aláíró kéri, függesszék fel a fakitermelést a szükségállapot ideje alatt.

Costel Alexe szerint egyelőre csak tárgyalnak a lehetőségről, hiszen több szempontot figyelembe kell venni egy ilyen döntés meghozatalakor. A jövő hét folyamán egyeztetni fognak a témáról az állami erdőgazdálkodási vállalat, a Romsilva és az erdészeti igazgatóságok képviselőivel is – tette hozzá.

A miniszter ugyanakkor emlékeztetett, a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedésekről szóló legutóbbi katonai rendelet azt is előírja, hogy ezután az erdőőrségek illetékesei is csatlakoznak a korlátozó intézkedések betartását ellenőrző belügyi és védelmi minisztériumi egységekhez.

„Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szükségállapot alatt betartják az erdőtörvényt és nem szállítanak az utakon illegálisan kivágott fát. (…) Sokan azt hitték, hogy a járvány előidézte válsághelyzetben könnyen kijátsszák az állami szervek éberségét, ellenőrző hatáskörrel rendelkező intézményeink azonban teszik a dolgukat” – nyomatékosította.

A tárcavezető ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a hétfői nap folyamán nyilvánosságra hozzák az elmúlt két-három héten végzett ellenőrzések eredményeit.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 6., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Az erdovagasok betiltasat nemcsak merlegelni kell, hanem azonnali hatallyal ervenybe kell leptetni. Ket nagyon fontos okbol: 1. A koronavirus jarvany alatt torteno lopasok es visszaelesek okabol 2. Foldunk meg meglevo erdoinek megmentese okabol. Ha meg akarjuk menteni bolygonkat a vegleges pusztulastol, akkor mindenkinek meg kell ertenie, hogy a meg meglevo erdoket azonnali szigoru vedelem ala kell helyezni es a kivagott tobbszaz hektar erdot ujja kell ultetni. Az erdoirtasok nagyban hozzajarulnak vilagszerte a klimavaltozashoz , a legszennyezeshez es a jarvanyok terjedesehez. Egy tisztabb levego, egy legszennyezes mentes vilag nem rejteget magaban ennyi betegseget (itt nemcsak a koronavirusrol, hanem egyeb sulyos es kezelhetetlen kronikus betegsegekrol is szo van !). Amikor ezt mindenki megerti, a politikusoktol a multinacionalis cegekig es a legkissebb emberig egyarant, csak akkor, de csakis akkor teremthetunk magunknak egy jobb es szebb vilagot ezen a Foldon.

  • User
    Dátum: 2020. április 7., 10:31
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Ez milyen szoveg????Be kell tiltani mindent maholnap.Azt is,hogy levegot vegyunk,be keln tiltani az egeszsegugyet ahol az orvosok, csuszopenzt fogadjanak el,be kell tiltani a kereskedoknek,hogy az aru nagy reszet feketen aruljak a boltokban,be kell tiltani az osszes palyazatot ahol a penzek nagy mertekben zsebekbe vandorolnak,bizonyitek erre az utak minosege,be kell tiltani a tanugyet ahol egyre tobb a tanarok iranti aggresszio,a diak ugyse tanul tisztelet a kivetel,be kell tiltani a sok jarmuvet az utcakon mert azok is szennyeznek de meg mennyire,be kell tiltani a mezogazdasagot mert vegyszereznek ,be kell tiltani a nagy uzemeket mert fustot okadnak ki….. es sorolhatnak tovabb.Es akkor mibol elunk gyerekek???????Mi lesz a vilaggal ha mindent szabotalunk????Nem a fakitermeles viszi a primet es nem az egyetlen!!!Vannak ennel sokkal veszelyesebb korruptabb agazatok es persze ezekrol hallgatunk.Csak nezzunk alaposan szet a haz tajan!!