Felhívás!

4000 euróra bírságolják azokat, akik nem tartják be az otthoni elkülönítésre vonatkozó rendeletet

4000 euróra bírságolják azokat, akik nem tartják be az otthoni elkülönítésre vonatkozó rendeletet Románia

4000 eurós bírsággal sújtják azokat a személyeket, akik nem tartják be az otthoni elkülönítésre vonatkozó rendeletet, és a bírság többször is kiróható, ha az illető személy több ízben vét a szabály ellen, jelentette ki szerdán Raed Arafat, az országos vészhelyzeti főigazgatóság vezetője.

“A bírság értéke euróban 4000 euró. Ha szükséges, többször is kiróható ugyanazon, otthoni elkülönítésben levő személyre, ha többször elkapják, hogy elhagyja a lakását. Hunyad megyében két személyt bírságoltak meg, mert azt nyilatkozták, hogy Olaszország vesztegzáron kívüli vidékéről érkeznek, de a vizsgálatok során kiderült, hogy éppen a koronavírus által érintett térségből jöttek. Két Călăraşi megyei személy azt nyilatkozta a határnál, hogy otthoni elkülönítésbe mennek, de mindeddig nem érkeztek meg lakhelyükre” – fejtette ki Arafat a belügyminisztérium székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

A határrendészet figyelemmel követi az útmegszakítással Romániába érkező légi járatokat, az utasok nem tudják eltitkolni a hatóságoktól, hogy melyik országból indultak, figyelmeztetett ugyanakkor.

Kedden az országba érkezők közül többen is megpróbáltak kibújni a karantén kötelezettsége alól, mondta még Arafat, hangsúlyozva, hogy senkivel sem tettek kivételt.

“Megkérem a járvány sújtotta térségekből érkező személyeket, hogy értsék meg ezt a dolgot. Nem tehetünk kivételt senkivel. A gyermekes családoknak olyan szobákat biztosítottunk a karanténhelyiségekben, ahol együtt lehet a család” – fűzte hozzá Arafat.

Nelu Tătaru egészségügyi minisztériumi államtitkár szerdán elmondta, eddig összesen 300 ezer lej értékben róttak ki bírságot az egészségügyi ellenőrök a lakhelyi elkülönítés szabályait megszegőkre.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások